Csak négy év múlva jöhet a dugódíj
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint 2016 lehet a dugódíj bevezetésének legkorábbi reális időpontja - írja a Napi Gazdaság.
A behajtási díj bevezetése előtt mindenképpen szükséges a közösségi közlekedés hálózatának fejlesztése, amely a tervek szerint 2015-ig befejeződik; a szükséges P+R infrastruktúra pedig leghamarabb 2016-ra épülhet ki - közölte a lap hétfői számában a BKK-ra hivatkozva.
A dugódíj bevezetésével kapcsolatban már volt előzetes egyeztetés a főváros vezetése és az Európai Bizottság között, ám részletes tárgyalásra és uniós állásfoglalásra csak az előkészítési munkák előrehaladása és érdemi városvezetői döntések után lehet számítani - olvasható a lapban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.