Eddig is mélyen volt: újabb pofont kapott Ukrajna az S&P-től
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államadós-besorolásait pénteken a Standard & Poor's, egyebek mellett a következő években esedékessé váló jelentős devizaadósság-törlesztések finanszírozásával, valamint az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanságokra hivatkozva.
A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban közölte, hogy az eddigi "B plusz"-ról egy fokozattal "B"-re rontotta Ukrajna hosszú lejáratú szuverén hazai és devizaadósságának osztályzatát, és az új besorolásra is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
A hét közepén egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő csoport, a Moody's Investors Service is leminősítette Ukrajnát, ugyancsak a tervezett új IMF-program körüli bizonytalansággal, valamint a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával indokolva a döntést.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.