Egy évvel ezelőtt, november 17-én délután négy óra körül meglepő közlemény landolt a szerkesztőségek postafiókjaiban: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte: a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul, és megkezdi a tárgyalásokat egy újfajta együttműködésről. Mint a tárca fogalmazott, Magyarország fordulóponthoz érkezett, a növekedés fokozására kell összpontosítanunk, melyhez jó eszköz lehet a megállapodás.

Azóta nem csak az együttműködés, a megállapodáshoz vezető tárgyalás sem kezdődött el, és inkább annak lett az eszköze, hogy Magyarország ne érkezzen el a fordulóponthoz. A kormány a megállapodás lebegtetése mellett folytatta a nemzetközi szervezetek ajánlásaival szemben folytatott, különutas gazdaságpolitikát, mellyel a gazdaság növekedési képességét gyakorlatilag lenullázta, a költségvetésnek pedig feltehetően súlyos többletkiadásokat okozott a gazdaságpolitikai bizonytalanság fenntartásával. A nemzetközi szervezetek elvárásai nyilvánvalóan korlátoznák a kormány belpolitikai mozgásterét, az IMF és az EU által kért átlátható és növekedésbarát gazdaságpolitika komoly népszerűségvesztéssel járna.

Kényes játszma

Az IMF-ügy kezdetben kommunikációs fiaskók sorozatának tűnt, nem sokra rá azonban már sejthető volt: a kabinet állandó patthelyzetet célzó kommunikációs játszmába kezdett, amelyben nem akart eljutni a megállapodásig, ugyanakkor soha nem táncolt tőle túl messzire, ügyelve a piac negatív reakcióira. Ebben a játékban csak akkor lehetne megállapodás, ha a kabinetnek nem lenne már más lehetősége. Már korán felmerült a gyanú, hogy a kormány valójában török kártyát játszik; Törökország ugyanis éveken át sikerrel hitette el a piacokkal, hogy megállapodik az IMF-fel, amire végül mégsem kellett sort kerítenie.

Túry Gergely

A közeledés-visszatáncolás kormányzati játéka az elmúlt egy év nyilatkozatait áttekintve folyamatosan látványos – az idő múlásával egyre unalmasabb –, a média érdeklődését ébren tartó alkalmakat teremtett, amelyeken a kormányzat kijelölt szereplői időnként meghökkentő csúsztatásokkal szórakoztatták a nagyközönséget.

Ezt a figyelmet folyamatosan segítenek fenntartani az olyan zavaros, korábbi nyilatkozatoknak ellentmondó rendszeres kormányzati megszólalások is, amelyekről néha nehéz eldönteni, hogy bakiktól hemzsegtek, vagy szándékos ködösítések. Már az IMF-tárgyalásokat bejelentő NGM-közleményt megelőző hónapban látványos IMF-ellenes megszólalások ágyaztak meg a bejelentésnek. Kövér László szociális katasztrófát vízionált, a Népszabadságnak pedig olyan információ szivárgott ki, melyben Orbán Viktor a távozásával fenyegetőzött, ha az IMF visszajön. Matolcsy György pedig nem sokkal a bejelentés előtt a parlamentben azt mondta, hogy nem az IMF-re, hanem „az IMF ellen hangoljuk a gazdaságpolitikát”, valamint azt, hogy „ez a hárombetűs intézmény” mélyen ellenez minden olyan intézkedést, ami kihozza a bankok csapdájából az embereket.

A bejelentést tartalmazó közleményt pedig úgy sikerült kiadni, hogy éppen a Nemzetközi Valutaalapnak nem szólt előtte a kormány, és az Európai Bizottság is csak akkor hallott arról, hogy részese lenne a tervezett megállapodásnak, amikor a következő napon a kormány egy közleménybe utólag beletette. Eközben a kormányzati megszólalások homályosságának köszönhetően mindenki csak találgathatta, pontosan milyen hitelt is kér a kormány. Míg Varga Mihály 15 milliárdos elővigyázatossági hitelről beszélt – ami a Magyarországnak nyújtható hiteltípusok alapján nyilvánvaló volt, hogy lehetetlen – addig az IMF képviselője idén júliusban azt mondta, tudomásul veszik, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni.

Pánik is lehetett

Egy másik értelmezés szerint az IMF-hez fordulás, legalábbis kezdetben, nem volt tervezett, hanem abból következett, hogy a kormány pánikba esett a nemzetközi hitelminősítőktől, amelyek már akkor jelezték: leminősítik az országot. A hitelminősítőket nem hatotta meg a kormányzati lépés: a Moody’s egy héttel az elkerülő manőver után bóvliba vágta Magyarország adósbesorolását, december végén a Standard&Poor’s is így tett, majd január elején befutott a Fitch Ratingstől is a befektetésre nem ajánlott osztályzat.

AFP / John Thys

Akármennyire a pánik szülte az első lépést, egyes közgazdászok szerint az is nyilvánvaló volt, hogy a kormány időt akart nyerni, mint ahogyan az is, hogy nem akarta feladni a gazdaságpolitikáját. A leminősítések közepette viszont zajlott tovább az oda-vissza játék: Orbán Viktor például egy december eleji nyilatkozatában elhintette, hogy „akár egy nap alatt is meg tudunk állapodni” az IMF-fel. Hiszen akkor még úgy volt, hogy 2011 decemberében megkezdődnek az informális egyeztetések, 2012 januárjában pedig a hivatalos tárgyalások, melyek vezetésével Orbán Viktor Fellegi Tamást, az akkori fejlesztési minisztert bízta meg.

Gumicsontok nemzetközi szervezeteknek

A pozitív kormányzati nyilatkozatok mögött decemberre elkészült az új jegybanktörvény, amely olyan mértékben sértette a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, hogy a kormány biztos lehetett benne, tárgyalópartnereinél kicsapja a biztosítékot. Így december 16-án, mint arra számítani lehetett, az MNB-törvény miatt meg is szakadtak az előzetes egyeztetések a kormány és az EU-IMF Budapesten tárgyaló delegációja között.

Lázár János egyébként a sajtónak úgy magyarázta a helyzetet, hogy az IMF hazament várni a Jézuskát. Egyedül a jegybanktörvény módosítása körüli vitával a kormánynak egészen idén júliusig sikerült lebegtetni az informális egyeztetések folytatását. A történtek és még egy-két visszatáncoló kommunikációs manőver miatt a piacnál végül elpattant a húr, és hajszálon múlt, hogy Magyarország nem ment csődbe január elején. (A januári államcsőd közeli helyzetről szóló információt jóval az események után egy az IMF-tárgyalásokra rálátó, kormányzati forrás megerősítette egy zárt sajtóbeszélgetésen)

Erre azonnal bekapcsolt a közeledő taktika: Fellegi Tamás kiállt és unásig ismételte, hogy a kormány megállapodásra, gyors megállapodásra törekszik, és fontosnak tartja, hogy létrejöjjön a megállapodás. A piac megnyugodott, ezt követően hosszú hónapokig tartó, álmosító levelezést játszott a kormány a nemzetközi szervezetekkel arról, hogy mit is kellene tennie a nem EU-konform jegybanktörvénnyel, a bírák nyugdíjazásáról, valamint az adatvédelmi biztosról szóló jogszabályokkal.

Fazekas István

Eközben sorjáztak azok a kormányzati nyilatkozatok, amelyek először februárra, majd márciusra, végül júniusra ígérték a tárgyalások folytatását vagy éppen a megállapodást. Időközben júniusban Fellegi Tamást lecserélték Varga Mihályra, de ezzel lényegében semmi nem változott.

Mire a jegybanktörvény ügye júniusra kifulladt, és a kormány megtette a szükséges módosításokat (így az álláspontok közeledni kezdtek), júniusban a kormány előállt a tranzakciós adó ötletével, amit először ki akart vetni a jegybankra is, ismét súlyosan megsértve az EU monetáris politikával kapcsolatos szabályait (ezúttal a monetáris finanszírozás tilalmát). Ez megint pár hónapra elegendő gumicsontnak bizonyult a nemzetközi szervezeteknek. Bár már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezt nem fogja megengedni az Európai Bizottság, a kormány egészen októberig várt a visszavonással. Időközben a kormány egy nappal az után, hogy Brüsszelben felmentették Magyarországot a túlzott hiány miatti büntetés alól, benyújtotta a parlamentnek a munkahelyvédelmi akciótervet is, amellyel jelentősen rontotta a költségvetés egyenlegét, és ezzel újabb akadályt gördített a tárgyalások elé.

Július közepére végül mégis összejött az első valódi egyeztetés, melynek keretében a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselői egy hétig Budapesten voltak és felmérték a magyar helyzetet. Ráadásul az egyeztetések meg sem szakadtak, és a felek békésen váltak el azzal az ígérettel, hogy szeptemberben folytatják a megbeszélést.

Halállista, IMF-ellenes kampány

Folytatás helyett azonban szeptemberben kormánypárti közreműködéssel egy, azóta Varga Mihály által is elismert, hamis IMF-nek tulajdonított, kemény megszorításokat tartalmazó „halállista” jelent meg a sajtóban, melyre a kormány látványos ellentámadást indított a nemzetközi szervezetekkel szemben, és Orbán Viktor videoüzenetben hirdette ki, hogy ilyen feltételekkel nem kell az IMF-megállapodás. Azonban a kormány balszerencséjére kiszivárogtak a valódi IMF-EU követelések is, amelyekben nyoma sem volt a kormány által kommunikált kemény feltételeknek. Emellett a nemzetközi szervezetek is közölték, hogy a kormány listája nem felel meg a valóságnak. Így a kormányzat rosszhiszemű játéka egyre inkább nyilvánvalóvá vált.

Közben a kormányzati nyilatkozatokból egyre világosabbá vált, elképzelhető, hogy 2013-ra csúszik a megállapodás, már ha egyáltalán lesz. Varga Mihály pedig nagyon sokszor elismételte, milyen levelezést folytat az IMF-fel. Ezzel párhuzamosan Orbán Viktor a meg tudnánk oldani IMF-hitel nélkül is szólamot szólaltatta meg.

Október elején végre beindult az IMF-ellenes médiakampány, melyben a kormány egész oldalas napilap hirdetésekben nemet mondott mindarra a követelésre, amely a hamis halállistán volt. Közben a kormány igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy akármit csinál, sosem elég az Európai Bizottságnak (amely az IMF mellett valójában a kormány fő kritikusa).

A Fitch Ratings nemrégiben figyelmeztette a kormányt, ne próbálkozzon az IMF nélkül. Október végén viszont már megjelent olyan sajtóértesülés is, hogy az  IMF szakított velünk. Erre Varga Mihály bejelentette, hogy nem történt ilyen, folyamatos kommunikációt folytat a nemzetközi szervezetekkel. Matolcsy György végül november közepén előállt a magyarázattal, miért késik a megállapodás. Mint írta, "A kalózok számára veszélyes lenne egy IMF-megállapodás, mert pénzügyi védőhálót adna az országnak: nem lehetne már fenntartani az állandó bizonytalanságot".

Attól tartunk, folytatjuk.