A nőknek drágább lesz az életbiztosítás
Csak december vége felé derül ki az életbiztosítások új ára, azonban az már most is nyilvánvaló, hogy a nők jelentős drágulásra számíthatnak. A férfiak díjai valamelyest csökkenhetnek majd.
A férfiak kevésbé járnak majd jól a december 22-től életbe lépő uniszex életbiztosítási tarifákkal, mint amennyivel rosszabbul járnak majd a nők - írja azenpenzem.hu pénzügyi portál. Az uniszex árazást azért kell bevezetni, mert az Európai Unió Bírósága szerint a férfiakra és nőkre alkalmazott eltérő biztosítási díj nemi hovatartozáson alapuló megkülönböztetést jelent, ez idén decemberben meg fog szűnni.
Egészen eddig ugyanakkor az ügyfél neme volt az egyik fő meghatározó szempont a kockázat-elbíráláskor a biztosítási gyakorlatban. A férfiak halálozási kockázata 70 éves korig kétszerese a nőkének és az egészségbiztosítási kockázatok is sok területen eltérést mutatnak. A biztosítók így kedvezőbb árú termékeket tudtak nyújtani a nőknek.
Ha a nemek közti differenciális eltűnik, akkor csak olyan tényezők alapján lehet különbséget tenni, mint például a lakóhely, a táplálkozás, vagy a jellemző szabadidős tevékenység. Ezekkel kapcsolatban azonban jóval kevesebb statisztikai adat áll rendelkezésre, és ezek a sajátosságok sokkal inkább a privát szférába tartoznak, így ellenérzést szülhetnek sok ügyfélben. Az uniszex biztosítás így minden bizonnyal a kisebb kockázatú ügyfeleket fogja majd eltántorítani a biztosítások megkötésétől.
Az uniszex árazással és az életbiztosítások változó feltételeivel kapcsolatban további információt azenpenzem.hu pénzügyi portál oldalán találhatnak.
* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is
A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.