Zamatosabbak lesznek az idei pálinkák a forró nyár miatt
Várhatóan zamatosak és aromásak lesznek az idei pálinkák Békés megyében. Bár az aszály miatt kevesebb a gyümölcs, a termés cukortartalma a sok napsütés miatt magas, ami jótékony hatással lehet az idei párlatokra.
Békési Zoltán, a Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója a Békés megyei online lapnak, a Beol.hu-nak elmondta, hogy a kereskedelmi főzetés után a közelmúltban a nagyobb mértékű bérfőzetés is elindult. Barackból nagyon kevés termett idén a megyében, így az abból készülő pálinkák főzetése is kevésbé jellemző, a veres- vagy vörösszilva, illetve a nyári almák cefréjét azonban már sokan bevitték a főzdékbe.
"A forró és csapadékszegény időjárás a gyümölcstermésben is éreztette hatását" - mondta a lapnak Békési Zoltán, majd hozzátette, a gazdák az átlagosnál kevesebb, ellenben sokkal magasabb cukortartalmú pálinka-alapanyagnak valót gyűjtöttek be, emiatt jó minőségű és kellemes aromájú pálinkákra lehet idén számítani. Igaz, jó néhányan nem hagyták teljesen megérni a gyümölcsöket, ez pedig a beltartalmon is éreztetheti a hatását.
Békési Zoltán szerint, mivel idén kevesebb a gyümölcs, a kereskedelmi árak is magasabbak lehetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.