2012. szeptember. 12. 14:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 12. 14:40 Gazdaság

Felgyorsult az infláció Németországban

Németországban éves szinten 2,1 százalékra gyorsult az infláció augusztusban a júliusi 1,7 százalékról - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal.

Júliushoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek az árak. A korábban prognosztizáltnál nagyobb infláció az üzemanyagok és a fűtőolaj erőteljes drágulásának tudható be. Az energiaárak összességében 7,6 százalékkal emelkedtek egy év alatt, ezen belül a fűtőolaj ára 13,5 százalékkal, az üzemanyagoké pedig 9,4 százalékkal szökött fel. Ugyanakkor a tejtermékek ára csökkent, a vaj például egynegyedével olcsóbb volt augusztusban, mint egy évvel korábban.  

A 2,1 százalékos rátával a német infláció április óta először ismét túllépte az Európai Központi Bank (EKB) riasztási küszöbét. Az EKB a 2 százalék alatti inflációs rátát tekinti az árstabilitás kritériumának.

Elemzők szerint tartani lehet tőle, hogy az infláció a következő hónapokban is makacsul 2 százalék fölött marad, nemcsak a magas energiaárak, hanem az emelkedő bérek miatt is. A munkanélküliség csökken, ezzel párhuzamosan nő a szakszervezetek tárgyalóereje, amelyek így jelentős béremelést tudnak kiharcolni.

Néhány közgazdász úgy véli, hogy inflációs hatása lesz az Európai Központi Bank (EKB) politikájának is. Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza, az EKB kötvényvásárlási programjának esküdt ellensége szerint a válságországok állampapírjainak korlátlan felvásárlása "lépés egy olasz valutaunió felé, ahol rugalmatlanok a struktúrák, gyenge a növekedés, magas az infláció és gyenge az euró".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Czeglédi Fanni 2025. március. 02. 19:30

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Milyen felnőtt lesz azokból a gyerekekből, akiknek sohasem kellett felelősséget vállalniuk, mert a szüleik lépten-nyomon kiszolgálták őket? És mi lesz azokkal a felnőttekkel, akiket érzelmi zsarolással és bűntudatkeltéssel kötnek magukhoz a szüleik? Interjú Bibók Bea pszichológussal, az Ellopott felnőttkor című kötet szerzőjével.