2012. szeptember. 10. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 10. 11:25 Gazdaság

Olaszországban a vártnál jobban csökkent a GDP

A korábban vártnál jobban csökkent az olasz gazdaság teljesítménye a második negyedévben: a nemzeti statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal csökkent az első negyedévhez, és 2,6 százalékkal a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az ISTAT első becslésében még 0,7, illetve 2,5 százalékos visszaesés szerepelt, és az elemzők is jobb adatot vártak. A statisztikai hivatal lefelé módosította az első negyedévre vonatkozó adatait is, eszerint a GDP negyedéves alapon 0,8 százalékkal, éves összevetésben 1,5 százalékkal esett. Olaszországban 2011 július óta csökken a GDP. A második negyedévi visszaesést is döntően a belföldi fogyasztás gyengélkedése okozta, amely 1 százalékkal járult hozzá a GDP-csökkenéshez. Az export árnyalatnyit emelkedett, az import viszont csökkent. Az euróövezetben átlagosan 0,2 százalékkal esett vissza a GDP negyedéves és 0,5 százalékkal éves alapon.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.