Majdnem 15 milliárdból újítanák fel a váci vasútállomást
Összesen nettó 14,8 milliárd forintra becsüli a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a váci vasútállomás korszerűsítésének tervezését és kivitelezését, az annak megvalósítására kiírt nyílt közbeszerzési felhívásban, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A tervek között szerepel egy új gyalogos peronaluljáró, egy gyalogos-kerékpáros aluljáró építése, és két darab 2x1 sávos közúti és közúti-gyalogos aluljáró felújítása. Az állomás épületet át kell alakítani, a peronok fölé több mint 6 ezer négyzetméternyi tető kerül, és meg kell építeni 347 P+R parkolóhelyet is.
Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az utóbbi 3 évben vasútépítésből legalább nettó 12 milliárd forint volt az árbevétele.
A beruházás uniós támogatású, a KÖZOP Nyugati pályaudvar és csatlakozó vonalszakaszainak elővárosi célú fejlesztése projekt része.
Az ajánlatok benyújtási határideje október 25. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelésnél 80 százalékot jelent az ár.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.