Bajban a ciprusi gazdaság, megszorítások jönnek
A ciprusi kormány az eddig vártnál nagyobb gazdasági zsugorodást vár erre az évre, és jelezte: további megszorító intézkedések nélkül nem tudja tartani a 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycélt.
Sztefanosz Sztefanu ciprusi kormányszóvivő csütörtökön azt mondta, hogy a gazdasági zsugorodásra vonatkozó előrejelzést 0,5 százalékról 1,5 százalékra változtatták.
A szóvivő szerint, ha nem hoznak újabb megszorító intézkedéseket, akkor az államháztartási hiány a hazai össztermék (GDP) 4,5 százalékára nőhet az idei évre tervezett 3 százalékról. A tavalyi hiány 6,1 százalék volt.
A kormányszóvivő azt mondta, hogy a kormány már dolgozik egy újabb megszorító intézkedéscsomagon, amelytől a bevételek növekedését és a kiadások csökkenését várja. Részleteket azonban nem közölt.
A ciprusi kormány 1,37 százalékkal csökkentette kiadásait az idei első hat hónapban.
A szigetország GDP-je 2,4 százalékkal csökkent a második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Ciprus júniusban fordult uniós mentőalapokhoz, miután nem sikerült gyorshitelt kapnia Kínától, és Oroszország is vonakodik megfejelni a tavaly ősszel folyósított 2,5 milliárd eurós kölcsönt.
A múlt hónapban Cipruson tárgyalt trojka (Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap, Európai Központi Bank) szakértői szerint az országnak 13 milliárd eurónyi segítségre van szüksége, 9 milliárd euró kell a bankoknak és 4 milliárd euró a kormány finanszírozási szükségleteire. Döntés még nincs, a ciprusi kormány arra számít, hogy szeptemberben megkezdődhet a hitelezés.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.