Szlovák elnöke lehet az EBRD-nek
Ivan Miklos, az előző szlovák kormány pénzügyminisztere válthatná fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöki székében a cseh elnökválasztáson indulni kívánó Ján Fischert - adta hírül az intézmény egyik meg nem nevezett hivatalnokára hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap kedden.
Az EBRD alelnöki széke, Fischer távozása után, várhatóan ősszel üresedik meg, a tisztség betöltésére pályázók között csak ezt követően indulhat meg a hivatalos válogatás.
Ivan Miklos, aki jelenleg a második legkisebb parlamenti párt, a konzervatív Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) képviselőjeként ül a pozsonyi törvényhozásban, lapértesülésekre úgy reagált, hogy egyelőre nem kapott ilyen ajánlatot, s majd megfontolja, ha kap.
"Jelen pillanatban még nem kezdődött meg a poszt betöltésével kapcsolatos folyamat" - hangsúlyozta az értesüléseket kommentálva Anthony Williams az EBRD sajtórészlegének munkatársa.
A szlovák kormány pénzügyminiszteri tisztét több alkalommal - legutóbb Iveta Radicová kabinetjében - betöltő Ivan Miklos független elemzők szerint - a poszt megszerzésért folytatott erős lengyel és orosz lobbi ellenére - komoly esélyekkel szállhat versenybe az EBRD alelnöki székéért. Annál is inkább, hiszen Miklosnak korábban már felajánlották az EBRD elnöki tisztét is. A szlovák politikus, a közvetlenül a legutóbbi parlamenti választások előtt kapott ajánlatot, ám akkor nem fogadta el.
Mivel az alelnök személyéről szóló döntés az intézmény vezetőjének kezében van, Ivan Miklos jelölésébe a volt pénzügyminiszter múltbéli politikáját több alkalommal is élesen támadó jelenlegi szlovák kormányzatnak sem lesz beleszólása. Az alelnöki poszt betöltésében azonban még szerepet játszhat az a Fico kabinet által egyre hangosabban hangoztatott kritika, amely szerint Miklos szerepet játszott abban, hogy az úgynevezett Gorilla botrány kapcsán elhíresült majd a Nemzeti Vagyonalap éléről leváltott Anna Bubeníková tagja lett az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap által összeállított görög privatizációs alapnak, amely a görög állami vagyon magánosításában fejt ki tanácsadó szerepet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.