A magyarok milliárdjai parlagon hevernek
Egyre több olyan bank van, amely egyetlen fillér kamatot sem fizet a folyószámlán heverő pénzre. A bizonytalanok és a trehányak is találhatnak azonban jó ajánlatokat.
A lakosságnak ismét majdnem minden negyedik forintja lekötetlenül a folyószámlán hever – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. Az azenpenzem.hu pénzügyi portál gyorsbecslése szerint a júniusi átlagkamatok alapján, ha ezt a közel 1850 milliárd forintot lekötöttük volna, önmagában ebből – tehát a két átlagkamat közötti különbségből – mintegy százmilliárd forintot zsebelhettünk volna be.
Persze az se túl jó, ha valaki az összes mozgatható pénzét leköti, mert mindig jöhet valami azonnali fizetendő. Ugyanakkor a látra szóló átlagkamat mögött is jókorák az eltérések (a banki kínálatot itt nézheti meg).
Sok pénz nulla kamattal hever
Ha valaki rendszeresen százezer forintot tart bankszámláján, az hozhat havonta nulla, vagy 350 forintot is, ami nem sok, de ha éveken át ez a helyzet, és nagyobb összegről van szó, akkor már változik a kép. Egyáltalán nem fizet a lekötetlen pénzre kamatot a Budapest, a Citibank, az FHB alapszámlája, és így tesz már az UniCredit is.
Több bank is akad viszont, ahol kifejezetten jó ajánlattal célozzák meg azokat, akik bizonytalanok (és azt gondolják, bármikor kellhet a pénz), vagy akár csak egyszerűen trehányak. A mezőnyből alacsonyabb összegeknél a Gránit Magaskamat, magasabbaknál pedig az AXA Kamathozó számlája emelkedik ki, vagy az FHB Prémium elvezetésű konstrukciója.
Azonban nem elég csak a kamatra figyelni. Az is fontos, milyen módszert alkalmaz a bank. Az AXA-nál például lépcsős a kamat, ami azt jelenti, hogy ha a megadott szintet túllépi az összeg, akkor a teljes pénzre a magasabb érték vonatkozik. Az FHB-nál azonban az egészen hét százalékig felfutó kamatszint remekül hangzik ugyan, de mivel a számítási mód sávos (összeghatáronként emelkedik), a végeredmény még mindig vonzó, de azért nem annyira. Az egységes betéti kamatláb (EBKM) – amire mindig érdemes figyelni – ötmillió forint felett így is 5,63 százalékos, ami a piacon a legjobb.
Ennek alapján nem árt résen lenni. A bankok számára az az ideális ügyfél, aki nem figyel pénzére. Lehetőleg a folyószámláján „pihenteti” minden pénzét, nem keresi és veszi igénybe az akciókat. A másik véglet a kamatok tizedes különbségére mozdulók tábora. Ők is elég sokan vannak, hiszen a lekötött betétek több mint háromnegyedét akciós betétben tartja a lakosság. A bankosok tapasztalata ugyanakkor az, hogy – noha az akciós kamatokat keresik az emberek –, a pénz ide-oda utalásának költségével már nem számolnak.
További részleteket az azenpenzem.hu oldalán olvashat.* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek
Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.