2012. július. 19. 10:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 19. 10:33 Gazdaság

Fellendült Svájc exportja

Júniusban fellendült Svájc exportja a májusi visszaesés után, az első félév azonban még a gyengülés jeleit mutatja.

A szövetségi vámhivatal csütörtökön publikált adatai szerint a kivitel 1,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, és 16,8 milliárd frankot tett ki júniusban. Májusban még 3,7 százalékkal csökkent a kivitel az euróválság és az erős frank miatt, sőt az ország legfontosabb külpiacaira irányuló kivitel idén a legnagyobb mértékben, 10 százalékkal esett.

Júniusban sem volt másképp a helyzet, de az Ázsiába, Észak-Amerikába és Afrikába irányuló kivitel fellendülése ellensúlyozni tudta az európai felvevőpiac gyengülését. Összességében az első félévben csökkent az export az egy évvel korábbihoz képest, az euróövezeti országokba szállított kivitel 4,1 százalékkal zsugorodott.

A tíz legfontosabb exportágazatból hétben visszaesett a kivitel, a legrosszabban a papír- és a fémfeldolgozó-ipar teljesített, miközben az óraexport - szinte az egyetlen sikerágazat - 16,4 százalékkal nőtt.

Az erős frank sem tesz jót a külföldi értékesítésnek, ugyanakkor a svájci jegybank el van szánva, hogy nem engedi az euró árfolyamát 1,20 frank alá esni. Az SNB tavaly szeptemberben, az adósságválság elmélyülésekor jelentette be, hogy 1,20 frankon megvédi az euró árfolyamát, azt követően, hogy óriási pénzek menekültek frankba, felhajtva a svájci valuta jegyzését.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.