Harmadával több pénzt kap a TEK jövőre
Jövőre több pénzből gazdálkodhat a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ és a vízügyi igazgatóságok, bevezetik a nyomkövető rendszert és új büntetés-végrehajtási objektumot fognak működtetni - többek közt ez derül ki a kormány által az Országgyűlésnek pénteken benyújtott 2013. évi költségvetési törvényjavaslat Belügyminisztériumra vonatkozó fejezetéből.
A belügyi tárca összességében mintegy 13 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhat, mint idén, összesen 404 milliárd forint jut a területre.
A legtöbbet a rendőrség kapja, a 231 milliárdos költségvetése 11 milliárd forinttal haladja meg az ideit, ennek döntő többségét, mintegy 10 milliárd forintot dologi kiadásokra fordítják.
Ötmilliárd forinttal több jut jövőre a vízügyi igazgatóságoknak, amelyet személyi juttatásokra, dologi kiadásokra és beruházásokra fordítanak. Külön tételként szerepel a fejezeti kezelésű előirányzatok között a vízügyi feladatok támogatása, amelyre az idei 226 milliós kerettel szemben jövőre csaknem másfélmilliárd forintot költenek.
Négymilliárd forinttal többet kap a katasztrófavédelem, összesen 51,5 milliárd forintból gazdálkodhat. Ugyanakkor a fő számokból kiderül az is, hogy 3,7 helyett csak 1,6 milliárd bevétellel kalkulálnak jövőre.
Az idei mintegy tízmilliárd forintos költségvetéséhez képest hárommilliárd forinttal többet kap a Terrorelhárítási Központ. Az adatokból kiderül az is, hogy ezt elsősorban személyi kiadásokra, illetve beruházásokra fordítják.
Félmilliárddal több jut a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, ezt elsősorban személyi kiadásokra költik el.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az ideivel azonos költségvetésből gazdálkodhat jövőre. Szintén az idei költségvetésével megegyező összegre számíthat a polgárőrség.
A büntetés-végrehajtás költségvetése mintegy másfél milliárd forinttal kevesebb az ideinél, elsősorban a dologi kiadásokra fordíthatnak kevesebbet. Ugyanakkor a fejezeti célú előirányzatok közt külön tételként szerepel, hogy több mint egymilliárd forint jut új büntetés-végrehajtási objektum működtetésére és szintén több mint egymilliárd forintot költenek nyomkövető rendszer bevezetésére, illetve üzemeltetésére.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.