Feljelentést tett az LMP a földbérletpályázatok miatt
Büntetőfeljelentést tett az LMP-s Szabó Rebeka hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen a borsodi, a Fejér és a Bács-Kiskun megyei földbérletpályázatok miatt. A Vidékfejlesztési Minisztérium előrelépésnek tartja, hogy "felelőtlen politikai haszonleső kampány helyett a hatóságok véleményére is kíváncsi a LMP".
A politikus a budapesti rendőrszékház előtt pénteken tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, esettanulmányok támasztják alá, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályázatainak eredménye sok esetben ellentétes a kiírásban meghatározott célokkal. Az ellenzéki képviselő a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó mezőségi földek odaítélését azért tartja jogsértőnek, mert az első pályázatot visszavonták, a másodikat pedig véleménye szerint úgy írták ki, hogy egy meghatározott kör legyen a kedvezményezett. Feljelentésben a fideszes Ángyán József, korábbi vidékfejlesztési államtitkár erről szóló jelentésére is alapozott.
Szabó Rebeka elmondta: a hivatali visszaélés gyanúját az támasztja alá, hogy az eredmények elbírálásakor a pontok negyven százalékát szubjektív szempontok alapján ítélik oda. A hűtlen kezelést pedig az valósítja meg szerinte, hogy a szubjektív pontozás miatt sok esetben nem a legalkalmasabb pályázók győznek, hanem olyanok, akiknek nincs szaktudásuk, megfelelő végzettségük és nem rendelkeznek az elvárt állatállománnyal.
Erre példaként a Bács-Kiskun megyei földpályázatokat hozta, ahol elmondása szerint a 36 eredményes pályázatból 26-ban két, egymással üzleti kapcsolatban álló család nyert, dacára annak, hogy pályázatik gyengébbek voltak a helyben lakó gazdákéinál. A Fejér megyei földbérletpályázatokkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy a meghatározott 1200 hektárnál jóval többet kaphatott egy-egy érdekcsoport. Az LMP-s képviselő elmondta, azért is fordultak a nyomozóhatósághoz, mert a kormány nem hajlandó változtatni a pályázati rendszeren.
Az MTI arról kérdezte a politikust, mekkora esélyt lát arra, hogy a pályázaton vesztes gazdák elérjék az említett szerződések semmissé nyilvánítását arra hivatkozva, hogy azok a jó erkölcsbe ütköztek. Szabó Rebeka úgy válaszolt: mivel a pályázati rendszer nem ad lehetőséget jogorvoslatra, a gazdák pedig nem kapnak indoklást az eredményről, és a bírálati lapokat sem ismerhetik meg, nemigen tudnak mire alapozni egy peres eljárást. Az LMP ezért is sürgeti a pályázati anyagok nyilvánosságra hozását - mondta, megjegyezve, hogy mivel az NFA közérdekű adatigénylésük ellenére sem tette meg ezt, korábban pert indítottak.
A Vidékfejlesztési Minisztérium előrelépésnek tartja, hogy "felelőtlen politikai haszonleső kampány helyett a hatóságok véleményére is kíváncsi a LMP". A kormány, a tárca és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) régóta biztatja a haszonbérleti pályázatokkal kapcsolatban vádaskodó politikai erőket, hogy a tényekre összpontosítsanak - kommentált a feljelentés hírét a tárca.
Mint írták, több vizsgálat is folyt már a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetben, amelyek semmiféle szabálytalanságot nem tártak fel. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága is vizsgálta a földpályázatokat, és ők sem találtak semmilyen kifogást - tették hozzá. A Vidékfejlesztési Minisztérium reméli, hogy az alaptalan támadások sorozata lezárul azzal, hogy az LMP feljelentést tett. A gazdatársadalom megosztásából tőkét kovácsoló ellenzéki párt ezek után a vidék valódi problémáinak megoldásán munkálkodhat - közölték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.