Magyarországon az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az egymilliárd eurót - írja a Reuters hírügynökség a Bunge amerikai cég számításaira hivatkozva. Ezek szerint az egymilliárd eurót, vagyis mostani árfolyamon számolva a 296 milliárd forintot is elérheti az egyes termékek (különböző olajok, cukor, kávé és hús) értékesítéséhez köthető adócsalás.
Buff Greebe, a társaság Duna-régiójáért felelős igazgatója azt mondta, hogy most Magyarország a legfőbb olyan hely, ahol előfordul az ilyen típusú áfacsalás. Az ösztönzés jelentős az adócsalóknak, ezért az élelmiszeriparnak a kormánnyal közösen kellene harcolnia ez ellen - tette hozzá.
A cikkben emlékeztetnek, hogy az idei évtől a 27 százalékra emelt legfelső magyar áfakulcs a legmagasabb az egész Európai Unióban, ami az illegális kereskedelmet Magyarországon rendkívül nyereségessé teszi - írja a Reuters alapján a Portfolio.
A Bunge társaság szerint kevés közvetlen bizonyíték van arra, hogy ténylegesen kik állnak az áfacsalás mögött. Az ellenőrök azt mondják: általános módszer az, hogy egy vállalkozás másik uniós tagállamból importál az importáfa megfizetése nélkül, majd ezt különböző közvetítő cégeken keresztül értékesíti a kereskedőknek, már áfával együtt, és az így keletkező különbözetet zsebre vágja.
Aszalós Andrea, a NAV bűnügyi sajtóiroda sajtófelelőse a hírügynökségnek kifejtette: a vizsgálatok egyre hatékonyabban derítik ki, kik állnak az érintett cégek mögött. "Ahogyan a rendszerünk sorra leplezi le a kockázatos vállalatokat, az adóhatóság pénzügyi nyomozói úgy válnak egyre hatásosabbá" - mondta.
A hírügynökség cikkében arról is beszámolnak, hogy az amerikai Bunge összeállt egy magyar agrárcéggel, a Bonafarmmal, hogy felhívja a figyelmet az áfacsalás méretére.
"Ez nem egy új jelenség, az áfa kivetése óta jelen van" - nyilatkozta a hírügynökségnek Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, aki egyúttal az OTP Bank vezére is. Hozzátette, hogy minél nagyobb az eltérés a magyar áfakulcs és a környező országok áfakulcsa között, annál nagyobb a késztetés a csalók számára.
A magyar adóhatóságtól a Reutersnek elmondták, hogy számos nyomozást indítottak, és az előző évben 375 millió eurónyi adócsalást derítettek fel, aminek legnagyobb része az áfát érinti.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.