Nyomatékosan óva intette Görögországot az euróövezetből való kilépéstől az Európai Parlament elnöke.
Athéni látogatása előtt a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva Martin Schulz pénteken kijelentette: "meg fogom mondani az embereknek, hogy az euróövezetben kemények a feltételek, és azok is maradnak, de az övezeten kívül még keményebbek lesznek". A görög gazdaság néhány napon belül össze fog omlani, ami másokra is hatással lesz - tette hozzá.
Az euróövezetből való távozás nem egy negatív folyamat végpontja, hanem egy még rosszabb folyamat kezdete lenne - magyarázta Schulz. "Ma Görögország, holnap Portugália, holnapután Spanyolország, aztán Olaszország" - mondta. Nem kevesen vannak, akik az Európai Unió széthullására tettek fogadást - figyelmeztetett.
Görögországi látogatása során Schulz Alexisz Ciprasszal, a Radikális Baloldal elnökével is tárgyalni fog. El akarja neki mondani - közölte az EP elnöke rádiónyilatkozatában -, hogy a takarékossági program elutasítása sehová sem vezet. Üzenete a görög népnek a következő: "Akik azt mondják nektek, hogy nem kell semmit visszafizetnetek, nem kell semmit szanálnotok, az európaiak továbbra is fizetni fognak nektek - nos, ezek katasztrófába vezetnek titeket".
Friss közvélemény-kutatás szerint a június 17-i választásokon az Európa-barát görög pártok jobban szerepelnének, mint a május 6-án rendezett előre hozott voksoláson. Eszerint a konzervatív Új Demokrácia párt 26,1 százalékkal (májusban 18,85) a legerősebb politikai erő lenne - jelentette az Alpha görög televízió. A Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) - amely az utóbbi időben kifejezte készségét a kormányban való részvételre - 14,9 százalékot kapna (májusban 13,2). A konzervatívok így - a győztesnek járó plusz 50 mandátummal - 123 képviselői helyhez jutnának, míg a szocialisták 41 mandátumot kapnának. Ez a két pártnak kényelmes, 164 fős többséget biztosítana a 300 fős parlamentben.
Ugyanakkor a takarékossági csomagot elutasító, de az euróövezetben maradás mellett kiálló Radikális Baloldal is növelné támogatottságát, a május eleji 16,8-ról 23,7 százalékra. Ezzel szemben a kommunistáknak és fasisztáknak (Arany Hajnal) szavazótáboruk zsugorodásával kellene számolniuk a felmérés szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.