Ma tárgyalnak a költségvetés átírásáról
Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett a költségvetés lehetséges módosításairól tárgyal, folytatják a gyöngyöspatai konfliktus feltárásáról készült bizottsági jelentés vitáját, de a képviselők ismét hozzászólhatnak például a kormány járások kialakításáról szóló előterjesztéséhez is.
A parlament reggel kilenc órakor kezdi ülését, napirend előtti felszólalásokra ezúttal nem lesz lehetőség. Elsőként a járások kialakításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája kezdődhet el.
Ezt követi a költségvetés kormánypárti képviselők, szabálysértési törvény rendelkezéseivel összefüggésben javasolt módosításának megtárgyalása. A Költségvetési Tanács (KT) korábban előzetes hozzájárulását adta a büdzsé megváltoztatásához, noha hiányolja a háttérszámításokat.
A fideszes képviselők által kezdeményezett módosítás - a központi költségvetés egyenlegének változatlansága mellett - a szabálysértési bírságból származó bevételek körében hajt végre átrendezést a helyi önkormányzatok és a fővárosi, megyei kormányhivatalok állományába kerülő köztisztviselők bérének fedezése érdekében.
Az ülésnap végén 4 óra 20 perces időkerettel kiírt részletes vita kezdődhet az úgynevezett egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentéséről.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.