Beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jelentősen csökkentette a településeken keresztülhaladó tranzitforgalmat az M43-as autópálya Szeged-Makó közötti szakasza, melyet egy éve helyezett teljes hosszában üzembe a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
A 34,6 kilométer hosszú, kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttal kapcsolatos fő elvárás az volt, hogy tehermentesítse a napi háromezres kamionforgalmat elszenvedő Szegedet, valamint Szőreget, Deszket, Klárafalvát, Ferencszállást, Kiszombort és Makót.
"Az egyéves üzem után egyértelműen megállapítható, az autópálya-szakasz elérte célját: a kamionforgalom tetemes részétől szabadultak meg a nyomvonal melletti települések" – közölte Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője.
A cég az Európai Unió által is támogatott beruházás folytatását készíti elő: jelenleg zajlik az M43 autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszának kivitelezői közbeszerzése. Az új sztrádaszakaszt várhatóan 2014 második felében adják át a forgalomnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.