Gazdaság MTI 2012. április. 24. 18:58

Reuters: jövőre 138 milliárd euróból gazdálkodhatna az EU

Az Európai Bizottság 6,8 százalékos emelést javasol a jövő évi uniós költségvetésben az ideihez képest, és ezzel 2013-ban 138 milliárd euróval gazdálkodhatna az Európai Unió. A Reuters által megszerzett költségvetési tervezet szerint a növelés az EU korábbi kiadási kötelezettségeinek fedezetére szolgál.

Ugyanakkor magas rangú uniós illetékesek aggódnak, hogyan fogadják a tagországok kormányai az emelést, miközben a nemzeti költségvetéseket rendre le kell faragni az adósságválság miatt.

Elemzők szerint ennél is nehezebb lesz a következő hétéves keretköltségvetés elfogadása. Az európai uniós költségvetés úgynevezett nettó befizetői közül három ország - Németország, Nagy-Britannia és Hollandia - szeretné elérni, hogy a következő hétéves keretköltségvetésben (2014-2020) már ne kapjon helyet az EU úgynevezett szolidaritási pénzalapja, valamint a globalizáció negatív hatásainak ellensúlyozását segíteni hivatott globalizációs pénzalap.

A tagországok egy másik csoportja ugyanakkor azt szeretné elérni, ha kiszélesítenék az alapok illetékességi körét, és például a globalizáció miatt állásukat vesztők segítésére hivatott alap a jövőben a mezőgazdaságra is kiterjedne.

European Community

Mindkét szóban forgó alap az uniós országok közötti szolidaritás gyakorlati megvalósulása, a természeti katasztrófáknál támogatást nyújtóból Magyarország is többször részesült.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.