Gazdaság MTI 2012. március. 26. 10:07

Merkel: Athénnak meg kell csinálnia a házi feladatát

Angela Merkel szerint hatalmas politikai hiba lenne hagyni, hogy az adósságválsággal küzdő Görögország elhagyja az eurózónát - közölte a német kancellár vasárnap éjjel a BBC Newsnight című műsorban.

A német kancellár a BBC online összefoglalója szerint elmondta, hogy Németország mindent meg fog tenni az eurózóna egyben tartásáért. Arra a kérdésre, hogy milyennek látja Görörszág jövőjét, Merkel úgy fogalmazott; Athén többször kifejtette, hogy a valutaövezetben akar maradni, amely Merkel szerint "hihetetlenül meggyengülne" a görögök kilépésével. Merkel szerint éppen ezért őszintén közölni fogják Athénnal, hogy amennyiben maradni akar, "meg kell csinálnia a házi feladatát", s cserébe a közösség mindig támogatni fogja.

AP / Petros Giannakouris

Az Európai Unió pénzügyminiszterei egyébként nemrég hagyták jóvá a Görögországnak szánt második, 130 milliárd eurós mentőcsomagot, amely 2014-ig hivatott "felszínen tartani" a súlyosan eladósodott államot. Németországnak mindegyik tagállamnál nagyobb mértékben kell hozzájárulnia a mentőcsomaghoz, amelyet sok német állampolgár és politikus fogad el nehezen. Elemzők ráadásul attól tartanak, hogy Athénnak a megszorító intézkedések ellenére még több segítségre lesz szüksége.

A további lehetséges mentőcsomagokkal összefüggésben Merkel elmondta, hogy Európában egy ideje a mechanizmus újragondolása zajlik. "Néhány ország elfogadta a mentőcsomagot, de nem különösebben volt ínyére. Követniük kell a valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság által meghatározott feltételeket" - tette hozzá.

A német kancellár kifejtette továbbá, hogy Nagy-Britannia nagyon fontos szerepet játszik Európában, hozzátéve, hogy Londonnak hamarosan el kell döntenie, hogy mennyiben kíván részese lenni az uniónak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.