Gazdaság MTI 2012. március. 23. 10:50

Torkig vannak a kínai városlakók az inflációval

A kínai városlakók 63 százaléka "elfogadhatatlanul magasnak" tartja az árakat a kínai központi bank fogyasztói elégedettséget vizsgáló kutatása szerint.

Az infláció értéke februárban a januári 4,5 százalékról 3,2 százalékra csökkent, az élelmiszerárak továbbra is 6,2 százalékkal nőttek, és a tavalyi, éves átlagban 5,4 százalékos infláció miatt az elmúlt hónapokban rendkívül megdrágult az élet Kínában. Tovább rontja a hangulatot és növeli az árszínvonalat az üzemanyagok árának emelése.

AP

A kilátásokat illetően ugyanakkor némiképp optimistábbak a kínaiak: 62 százalékuk az infláció további mérséklődésére számít, 31 százalékuk gondolja, hogy rövid távon drágulás várható.     

Az 50 kínai város 20 ezer lakosának megkérdezésével elvégzett felmérésből az is kiderül, hogy továbbra sem történt áttörés a központ céljaként kitűzött belső kereslet fellendítésében. A válaszadók 82,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pénzét inkább bankbetétben tárolja, és mindössze 17,5 százalék azok aránya, akik hajlandónak mutatkoznak a közeljövőben a korábbinál többet költeni.

Ingaltanpiaci vásárlást a második negyedévben a válaszadók 14 százaléka tervez, ami a legalacsonyabb érték a felmérés 1999-es kezdete óta. Most a különféle alapokba való befektetések és ipari beruházások a legnépszerűbbek – derül ki a felmérés eredményeiből.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.