Kivárás jellemezte ma a BÉT-et
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,70 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 19.053,07 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt. A vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest, a Mol, az OTP és a Magyar Telekom gyengült, a Richter és az Egis erősödött.
Varga Zoltán, a Quaestor-csoport elemzője szerint szerdán is bizonytalan kereskedést lehetett látni a tőzsdéken, mind az európai, mind az amerikai indexek lefelé csorogtak. Ezúttal a hazai részvénypiac is kivette a részét a csökkenésből, a vezető részvények közül a hangulatra leginkább érzékeny OTP és a Mol árfolyama jelentősen lemorzsolódott. A jelenlegi visszaesés továbbra is technikai korrekciónak mondható, így várhatóan hamarosan ismét felfelé vehetik az irányt az indexek.
Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedési igazgató-helyettese elmondta: szerdán a forint elkezdett gyengülni azon aggodalmak miatt, hogy nincsenek meg az IMF tárgyalások feltételei, most már a májusi indulás is kétséges, ezért az OTP elkezdett esni. Kinn is tétova volt a hangulat, iránykereső volt a piac. A befektetők megint aggódni kezdtek az európai periferiális országok, Spanyolország és Portugália miatt, államkötvényeik hozama emelkedni kezdett. Kicsit mintha csökkent volna a kockázatvállalási hajlandóság, kiváró a piac, amire nálunk még egy helyi hír is "rájött" - mondta.
A Mol ára 445 forinttal, 2,27 százalékkal 19.200 forintra csökkent, 818,4 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 61 forinttal, 1,54 százalékkal 3.891 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,18 százalékkal 569 forintra gyengült, forgalma 428,3 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 580 forinttal, 1,53 százalékkal 38.600 forintra erősödött, forgalmuk 215,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 180,3 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,33 százalékkal 15.000 forintra nőtt. A BUMIX 1.232,82 ponton zárt szerdán, ez 3,68 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.