Egyelőre nem látják azokat a biztató lépéseket a Nomura elemző intézetnél, amelyek által elkerülhető lenne az EU-s támogatások felfüggesztése, de egy IMF-megállapodás még kihúzhatja a pácból az országot.
„Nem vagyok benne biztos, hogy Magyarország meg tudja győzni az Európai Bizottságot júniusig arról, hogy jó irányban haladnak a dolgok” – írja közleményében Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője. A szakértő szerint a kormány nem teszi meg a megfelelő lépéseket ahhoz, hogy helyreállítsa a pénzügyi egyensúlyt, pedig ennek veszélyeire az Európai Bizottság is felhívta a figyelmet.
Attard Montalto úgy véli: a kormány alulbecsüli a bizottság kéréseit és átfogó rendelkezések helyett csak egyszeri lépéseket fog tenni. Ezzel együtt a költségvetésre irányuló hasonló intézkedések veszélybe sodorhatják az EU-IMF-megállapodás megkötését.
Pedig Attard Montalto álláspontja szerint a Nemzetközi Valutaalappal való megegyezés önmagában elegendő lehet arra, hogy az Európai Unió átgondolja a döntést és levegye a napirendről a kohéziós alapokból származó támogatások felfüggesztését. Ugyanis egy IMF-szerződés elég biztosítékot jelent arra, hogy Magyarország pénzügyi helyzete fenntartható pályára áll.
A Nomura elemzője felhívja a figyelmet arra, hogy ha nem születik megegyezés június 22-ig az IMF-fel és az EU-val az új hitelekről, akkor kitűznek egy szeptemberi időpontot a helyzet újraértékelésére és a felfüggesztés további 3 hónapig érvényben marad. Ugyanez lesz a helyzet akkor is, ha a tárgyalások ugyan elkezdődnek júniusig, de eredmény nem születik.
A piaci nyomás nagy lehet Magyarországon, hogy egyezzen meg a Valutaalappal és az unióval, teszi hozzá Peter Attard Montalto.
Az uniós pénzügyminiszterek kedden döntöttek arról, hogy 2013-tól felfüggesztik hazánk kohéziós támogatásának közel egyharmadát, 495 millió eurót, ha az ország nem teljesíti a túlzottdeficit-eljárásban megfogalmazott elvárásokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.