2012. március. 08. 17:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 08. 17:00 Gazdaság

Már az MNB-nél van a javaslat a jegybanktörvény módosításáról

A Magyar Nemzeti Bank tanulmányozza a jegybanktörvény módosítására vonatkozó kormányjavaslatot - közölték csütörtökön. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán jelentette be, hogy a kormány több ponton módosítaná az MNB-ről szóló törvényt, amely miatt az Európai Bizottság január 17-én kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán levélben tájékoztatta Mario Draghit, az Európai Központi Bank elnökét a tervezett módosításokról.

A módosítás hatályon kívül helyezné a törvény azon rendelkezését, amely szerint az MNB megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője részt vesz a tanács ülésein. Hatályon kívül kerülne az a passzus is, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozta, valamint az, amely a tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.

Hatályon kívül helyeznék az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek 30. cikkét is, amely alapján lehetőség nyílna a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összevonására.

Matolcsy György arról is tájékoztatta levelében Mario Draghit, hogy az MNB-törvény 32. paragrafusának megfelelően a jegybank véleményét is kikéri a tervezett módosító indítványról.

Brüsszelben szerdán jelentették be, hogy az Európai Bizottság folytatja gyorsított kötelességszegési eljárásait Magyarországgal szemben: a következő szintre viszik az eljárást a bírák kötelező korai nyugdíjazása és az adatvédelmi biztos ügyében, emellett az MNB és az igazságügy függetlensége ügyében további részletek tisztázására szólították fel Budapestet.

zöldhasú
Hirdetés