2012. március. 06. 07:27 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2012. március. 06. 13:57 Gazdaság

Napi: bankok és utazási irodák csatáznak a Malév miatt

Vétlen utazásszervezők és pénzintézetek harcába torkollhat a Malév leállása miatti kártérítések ügye - írta keddi számában a Napi Gazdaság.

A lap szerint a bankkártyával fizető, azonban utazni már nem tudó ügyfelek a bankjuktól mindenképp visszakapják a vételárat, azonban sokszor utazási irodáknál fizettek a termékért. A bankoknak az utóbbi esetben az utazási irodáktól kell visszakövetelniük a vételárat, a szakmai szövetség szerint azonban az ügynöki tevékenységgel csak a jegy ügyfélhez juttatásáért feleltek az irodák - írta a Napi Gazdaság.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) jogi szakvéleménnyel alátámasztott álláspontja szerint az utazási irodák a jegyértékesítéskor ügynökként járnak el, így kizárólag a repülőjegy-értékesítési szerződés teljesítéséért felelnek, vagyis azért, hogy az utas megkapta-e az ügynöktől a légitársaságtól vásárolt jegyet (illetve hogy a légitársaság megkapta-e a jegy ellenértékét).

A jegyértékesítéssel az utas és a légitársaság között jön létre légi személyszállítási szerződés, ebben a jogviszonyban azonban az iroda már nem jogalany. A MUISZ erre alapozza véleményét, hogy ilyen esetekben nem terheli az irodákat kártérítési felelősség, és úgy látják, ez arra az esetre is vonatkozik, amikor az elfogadó bank el kívánja érni, hogy a tőle visszavett pénzeket az utazási iroda térítse meg.

Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezető igazgatója szerint a vis maiornak semmi köze a fizetési módhoz, nem lehet különbséget tenni a vásárlók között ilyen alapon. Ha a bank méltányossági okokból vagy a kártyaszerződés alapján fizet, az már a saját kockázata, mivel a visszafizetés nem a vásárlási (utazási) szerződés alapján történik, a bank a saját érdekkörébe tartozó okokból fizetett.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.