A legrosszabb szintre minősítette Görögországot a Moody's
A lehetséges legrosszabb adóskockázati osztályzatra minősítette vissza Görögországot szombaton a Moody's Investors Service, azzal indokolva a döntést, hogy az athéni kormány adósságcsere-javaslata várhatóan súlyos, 70 százalékot meghaladó veszteséget okoz a görög államadósság befektetőinek.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja közép-európai idő szerint szombat hajnalban, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy a már eddig is rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "Ca" szintről "C"-re süllyesztette Görögország szuverén hazai és küladósságának besorolását.
A cég közölte azt is, hogy az új görög besorolásra nem állapít meg külön kilátást, tekintettel arra, hogy véleménye szerint "nagyon magas a kockázata" Görögország törlesztésképtelenné válásának, másrészt a "C" osztályzat a Moody's besorolási skálájának legalsó szintje, vagyis innen már nincs hova rontani a görög besorolást.
A nemzetközi hitelminősítők az egyes adósosztályzatokat rendszerint ellátják negatív, stabil, vagy pozitív kilátással, jelezve, hogy az adott besorolás belátható időn belül várhatóan tovább romlik-e, változatlan marad vagy javulhat.
A görög leminősítéshez fűzött indoklásában a Moody's Investors Service kiemelte, hogy a görög kormány által ismertetett adósságcsere-javaslatból következtethetően a programhoz csatlakozó befektetők jelentős veszteségeket fognak elszenvedni a portfolióikban lévő görög kormányadósság után.
A Moody's saját becslése szerint a már kibocsátott görög kormánykötvények által eredetileg ígért kamat és tőke, valamint az adósságcsere alapján a befektetőknek nyújtandó csomag értéke közötti különbség meghaladja majd a 70 százalékot, és ez már indokolja a "C" adósbesorolást - áll a hitelminősítő elemzésében.
A Moody's közölte: a magánszektorbeli befektetők részvételére tett javaslat - amely a további külső pénzügyi segítség előfeltétele - a cég kritériumai szerint értékvesztéssel járó adósságcserének - distressed exchange -, és így a görög kormánykötvények nem teljesítővé válásának minősül. A hitelminősítő londoni elemzése szerint az EU-program és a javasolt adósságcsere csökkenti ugyan Görögország adósságterheit, ám a törlesztésképtelenné válás kockázata még az adósságcsere végrehajtása után is magas marad.
A Moody's véleménye szerint Görögországnak középtávon is "fizetőképességi kihívásokkal" kell szembenéznie, adósságrátája "sok éven át" a hazai össztermék (GDP) 100 százaléka felett marad, és a mostani, második pénzügyi segélyprogram kifutása után is valószínűtlen, hogy az országnak hozzáférése lesz a magántőkepiacokhoz. Mindemellett a tervezett költségvetési és gazdasági reformokat is változatlanul nagyon jelentős végrehajtási kockázatok terhelik
A jelenleg vártnál sokkal gyorsabb ütemű költségvetési konszolidációra és/vagy szerkezeti reformokra lenne szükség ahhoz, hogy a görög kormánykötvény-osztályzat a jövőbeni törlesztésképtelenné válás nagyon magas kockázatát tükröző szintek fölé emelkedhessen - közölte a Moody's.
Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard&Poor's a hét elején szelektív nem törlesztővé nyilvánította Görögországot, arra hivatkozva, hogy a görög kormány az adósságátrendezés során egyes államkötvény-sorozatokra visszamenőleges hatállyal kollektív fellépési záradékot kíván érvényesíteni.
A kollektív fellépési záradék (collective action clause) azt jelenti, hogy a szuverén görög adósságot tartó magánbefektetők meghatározott hányada megállapodásra juthat a kötvénykibocsátóval - vagyis a görög kormánnyal - a hitelfeltételek módosításáról, és e döntés a befektetők mindegyikére kötelező.
A Standard&Poor's erre hivatkozva a héten Londonban bejelentette, hogy e visszamenőleges hatályú görög kormányintézkedés nyomán a Görögországra érvényben tartott hosszú és rövid futamú szuverén adósbesorolásait az addigi "CC", illetve "C" szintről "SD"-re - selective default, vagyis szelektív, a kollektív fellépési záradék által érintett kötvényadósság-hányad esetében nem törlesztő kategóriába - süllyesztette.
Indoklásában az S&P kiemelte, hogy megítélése szerint a kollektív fellépési záradék visszamenőleges érvénybe léptetése érdemben módosítja az érintett adóssághányad eredeti feltételeit, és ezt a hitelminősítő értékvesztéssel járó adósságátrendezésnek - distressed debt restructuring - tartja.
A Standard&Poor's közölte: kritériumai alapján e fejlemények alapot adnak arra, hogy a görög államadós-osztályzatot szelektív nem törlesztő - "SD" -, a kollektív fellépési záradék által érintett görög szuverén kötvénykötelezettség-hányadot pedig nem teljesítő - default, "D" - szintre sorolja vissza.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.