Gazdaság MTI 2012. február. 24. 09:34

Athén zároltatta egy gazdag vállalkozó külföldi vagyonát

A görög kormány zároltatta egy gazdag vállalkozó külföldi bankszámláit, hogy hozzájusson az "államnak járó pénzhez".

A gazdasági és pénzügyi válság kitörése óta Athén első ízben folyamodott ehhez a lépéshez. A szóban forgó vállalkozó a vegyipari szektorban tollasodott meg, majd néhány év múlva egy kereskedelmi bank igazgatótanácsának elnöke és főrészvényese lett. Három svájci bankszámláján 158 millió euró van - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.

AP / Petros Giannakouris

A görög jegybank vizsgálata kiderítette, hogy az illető és további üzletemberek az utóbbi években nem kevesebb, mint 700 millió eurót menekítettek ki külföldre. Nagyvállalatok és gazdag személyek legalább 50 milliárd euróval tartoznak a görög államnak. Januári sajtójelentések arról számoltak be, hogy a drachma "visszatérésétől" rettegő gazdag görögök a válság kezdete óta mintegy 200 milliárd eurót utaltak át külföldi bankszámlákra.

A nemzetközi hitelező csoport a hét elején hagyta jóvá a Görögországnak szóló második pénzügyi mentőcsomagot, amelynek értéke 130 milliárd euró. A tavalyi első hitelcsomag 110 milliárd euróval sietett az államcsőd rémével szembenéző Athén segítségére.

A mentőcsomaghoz anyagi eszközökkel hozzájáruló államok vezető politikusai hetek óta szorgalmazzák, hogy a görög kormány mindaddig zárolja a tehetős emberek vagyonát, amíg az utóbbiak nem fizetik ki az állammal szembeni tartozásaikat. Legutóbb Sigmar Gabriel, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke küldött ilyen értelmű felszólítást Athénnak.

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.