Kihagyták őket a konzultációs fórumból: tiltakozik a MOSZ
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági ágazat képviselete nem kapott helyet a kormány és egyes munkaadói szervezetek részvételével szerdán megalakult konzultációs fórumban - közözte az agrár-érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagja a kormány és három szakszervezet mellett három munkaadói szervezet: a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), valamint az ÁFEOSZ-Coop Szövetség.
A MOSZ közleményében hangsúlyozza: a megállapodást aláíró három munkáltatói szervezet nem vállalkozhat felelősen a korábbi Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala helyett a versenyszféra egészének munkaadói képviseletére, különösen nem a mezőgazdaság sajátosságainak az érvényesítésére.
Ez meglátszik az elvárt béremeléssel és bérkompenzációval kapcsolatos egyeztetésben és a megállapodás alapján született jogszabályokban is, nem veszik ugyanis figyelembe a mezőgazdasági munkavégzés sajátosságait. Ezek miatt például a teljesítménybérek tekintetében az elvárt béremelés a mezőgazdaságban gyakorlatilag végrehajthatatlan - mutatnak rá.
Emiatt a MOSZ a jogszabályok utólagos módosítását kezdeményezte, a valós helyzetnek megfelelő megoldásokat javasolva. Ezért félő - állapítja meg az agrár-érdekképviselet -, hogy ha az érdekegyeztetés a megállapodás szerinti körre szűkül, ez a jövőben is megismétlődhet.
A MOSZ álláspontja szerint az agrármunkaadók egyeztetésből történő kizárása miatt keletkező feszültségekért az alapítókat terheli a felelősség. Emiatt a MOSZ szükségesnek tartja - különös tekintettel arra a tényre, hogy a kormány a munkahelyteremtésben kiemelt szerepet szán a vidéknek, az agráriumnak -, hogy lehetőséget kapjon az ágazatot érintő kérdésekkel kapcsolatos érdekegyeztetésben a mezőgazdasági érdekek megjelenítésére - áll a közleményben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.