2012. február. 21. 10:06 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 21. 10:06 Gazdaság

Az IMF-nek feltételei lesznek a görög mentőcsomaghoz

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa várhatóan március második hetében dönt arról, hogy milyen mértékben járul hozzá a második görög mentőcsomaghoz - mondta kedden az IMF vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy a valutaalap feltételekkel vesz részt a programban.

Christine Lagarde azt mondta, az IMF-nek vannak feltételei a hozzájárulást illetően: nemcsak a görög kormány eddig vállalt kötelezettségeinek teljesítését fogja szigorúan ellenőrizni, hanem arra is nagyon fog figyelni, hogy maga az euróövezet mennyi pénzt szán az adósságválság leküzdésére. 

Az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) néven ismert, 500 milliárd eurót előirányzó állandó válságkezelési rendszer bővítése lesz többek között a március elején tartandó uniós csúcstalálkozó egyik fő témája. 

Az IMF szakértői úgy látják, hogy ez a pénz nem lesz elég arra, hogy a válságot fenntartható módon rendezni lehessen, ezért a válságalap emelését szorgalmazzák, mintegy feltételeként annak, hogy további összegekkel járuljanak hozzá a második görög mentőcsomaghoz. Az első, 110 milliárd eurós görög mentőcsomagnak nagyjából 30 százalékát állta az IMF.

Tizenkét órás tárgyalás után az euróövezeti országok pénzügyminiszterei megállapodtak a második görög mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós támogatási csomagot és az államadósság leszorítását tartalmazza. Görögország pénzügyi helyzetének középtávú rendezésével és a tervek szerint fenntartható útra állításával az egész eurózóna gazdaságait hónapok óta sújtó bizonytalanságnak lehet vége. A megállapodásról bővebben itt olvashat.

 

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.