2012. január. 23. 06:59 MTI/Napi Gazdaság Utolsó frissítés: 2012. január. 23. 11:30 Gazdaság

Napi: autót már igen, ingatlant még nem vettünk tavaly

Tavaly összesen 79,8 milliárd forint illetéket fizettek be a magánszemélyek, ami közel 10 milliárd forinttal marad el a tavalyelőttitől; ezen belül az autók utáni illetékbevétel összege nőtt, az ingatlanoké csökkent - írta a Napi Gazdaság hétfőn.

A Napi Gazdaságnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján közölt összeállítása szerint a visszterhes gépjármű-átruházásból a 2010-es 14,8 milliárd forint után tavaly 15,1 milliárd folyt be, míg az ingatlanügyletek után befizetett összeg 62,4 milliárdról 52,9 milliárdra csökkent. 2010-től jelentősen csökkent az illeték mértéke, így nem kizárt, hogy a magas bázis egyik oka a 2009-ről 2010-re tolt tranzakciók sokasága

Annak ellenére, hogy az öröklés és az ajándékozás egyenesági rokonok között illetékmentes lett 2010 közepétől, ez csak az ajándékozásnál mutatkozott meg az adatokban. Itt ugyanis jelentős csökkenés volt megfigyelhető - 1,95 milliárd forint után 1,26 milliárd jött be -, míg az öröklésnél 3,9 milliárd forint után tavaly 4,9 milliárd forint volt a befizetés. A lap szerint ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az ajándékozás viszonylag gyorsan átfut a rendszeren, vagyis a jogszabályváltozás akár azonnal megjelenhet a bevételekben, ezzel szemben az öröklésnél lehetnek csúszások. Egyrészt az eljárás is elhúzódhat, másrészt az örökösök kérhetnek halasztást, méltányosságot, ami szintén tolja a bevételek realizálását.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.