2012. január. 16. 05:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 16. 09:01 Gazdaság

VG: GMO-s kukoricát adnak a magyar sertéseknek

Takarmányként, sertések hizlalására is hasznosítják a nyáron még génmódosított terménynek (GMO) minősített kukoricát Magyarországon - tudta meg a Világgazdaság.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent cikk szerint a kifogásolt csaknem ötezer hektárnyi termés mintegy 5 százalékban ugyanis beérett, csak a többit semmisítették meg még a betakarítás előtt.

A Világgazdaság birtokába került, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága által kiállított engedély szerint a szervezet hozzájárulását adta a betakarított, érett kukorica hasznosítására, vagy ahogy a levél fogalmaz, megsemmisítésére. Az engedély szerint a betakarított kukoricamagot hőerőművekben lehet elégetni, vagy 92 százalékos propionsavas kezelés után állati takarmányként hasznosítható.

A takarmánycélú hasznosításról a lap érdeklődött az MGSZH-nál, amely nem cáfolta, hogy néhány esetben engedélyt adtak ilyen felhasználásra. Ezen tételekből a hivatal mintát vett, és megvizsgálta a tételek csírázóképességét. Megállapították, hogy ezt elveszítették a magok, így a "génsodródás veszélye a továbbiakban nem állt fenn".

A Világgazdaság a cikkben felidézi, hogy a milliárdos kárt okozó és komoly indulatokat gerjesztő ügyben nyáron úgy hírlett, még a titkosszolgálatokat is bevetik, hogy kiderítsék, honnan származnak a GMO-vetőmagok, egy júliusi kormányrendelet pedig akár 2 milliárd forintos bírságot is kilátásba helyezett azoknak a gazdáknak, akik nem semmisítik meg a termésüket.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.