Gazdaság hvg.hu 2011. november. 23. 12:09

Kirimánkodta magának a mentőövet a MÁV

64 milliárd gyorssegélyt kapott a nemzeti vasúttársaság: a kamatkiadások csökkenésével több jut fejlesztésekre.

Miközben a BKV a jelek szerint csak Tarlós István főpolgármester nyílt, a kormányzatot is számon kérő levele miatt kapja meg a továbbműködéséhez szükséges állami fedezetet, a Magyar Államvasutakat hétfőn újabb pénzügyi könnyítéssel lepték meg - azt követően, hogy múlt pénteken a dolgozók ösztönzésére egymilliárdos gyorssegélyt kapott.

Az Országgyűlés az adótörvények zárószavazásának keretében, a megyei önkormányzatok intézményeinek és vagyonának állami átvételéről szóló törvény részeként megszavazta, hogy az állam még az idén 64 milliárd forintot átvállaljon a MÁV Zrt. adósságából.

Hogy mire elegendő mindez a nemzeti vasúttársaságnak, ha az már a Széll Kálmán-terv kihirdetése előtt is tudott volt, hogy a cég egyenesbe hozásához legalább 300 milliárdos hitelállományt kellene rendezni? Aki időt nyer, életet nyer - még akkor is, ha a most megszavazott keretösszeg felhasználásáról a jogszabály értelmében végül majd a kormány hivatott dönteni.

 

Az ütközőkből elég volt, ideje most már haladni is
Túry Gergely

Meghallgattatott Szarvas fohásza

A vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a hvg.hu-nak október elején adott interjújában utalt arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a megadott határidőig (szeptember vége) a 300 milliárd forintos adósság rendezésével kapcsolatos ütemtervet nem teljesítette, így aztán a 2012. évi költségvetési tervekben már említésre sem került a konszolidáció témája.

Ennek ellenére az interjú a MÁV első emberével azzal zárult, hogy bízott abban, "a konszolidáció mégis meg fog történni". Szarvas azt is elmondta, hogy a legégetőbb annak az 55-65 milliárdos csomagnak a rendezése, ami a cég 40-45 milliárdos törlesztő-, illetve 15-20 milliárdos kamatkiadását fedezné.

Több energia fejlesztésre

MÁV-os forrásaink szerint a 64 milliárd jó esetben a következő fél évet tehermentesíti, cserébe viszont a MÁV-vezérnek azt kellett megígérnie, hogy ezzel a mentőövvel végre tényleg elmozdítja a céget a korábbi időszak lefelé tartó pályájáról.

A MÁV a megkeresésünkre adott hivatalos válaszában rávilágított arra a tényre, hogy egy ilyen összegű konszolidáció nyomán a kamatmegtakarítás éves szinten elérheti a 3,5 milliárd forintot, és így a MÁV - folyó cash flow oldalon - mentesül a következő évek hitellejáratainak egy jelentős részétől. "Tehát miközben évi több 10 milliárd forint törlesztő- és kamatkiadás kerül ki a MÁV csoport működésre fordított költségei sorából, több energia jut a valós hatékonyság- és bevételnövelő fejlesztési projektekre, tevékenységre" - áll a levélben.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.