Elvetette hétfői ülésén a Fidesz-KDNP-frakció a közlekedési adó bevezetésére tett javaslatot, és döntött arról is, hogy nem változik a chipsadóként ismert népegészségügyi termékadónak sem a köre, sem a mértéke.
A hétfői ülésen a 2012-es adótörvények módosító javaslatait tárgyalták a kormánypártok képviselői. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a tanácskozás után elmondták azt is, hogy nincs változás az önkormányzatok adókivetési jogában, csak a kommunális adó felső határa emelkedik kis mértékben.
Emeleltt a kivételek körét szűkítik például úgy, hogy az építményadó esetében a közműcégek kikerülnek "az eddig kivételezett helyzetben lévő cégek közül". Az ingatlanadóról Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője már múlt héten elmondta, hogy annak bevezetését sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja. Új adófajták bevezetésére nem lesz lehetőségük a helyhatóságoknak - ígérték.
Rogán Antal hozzátette, hogy jövőre csökken a gépjárművek regisztrációs adója. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan szigorodik a gépjárművekre vonatkozó áfabefizetési kötelezettség szabályozása - közölte a fideszes képviselő.
A külföldi rendszámú autókat érintő változás, hogy január 1-jétől az eddigi 30 napos megengedő szabály helyett "gyakorlatilag csak 24 óráig lehet használni külföldi gépjárművet igazolással Magyarországon" - mondta Rogán Antal, megjegyezve, hogy ezt a rendelkezést alkalmazzák Németországban is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.