94 pontos módosító csomagot küldtek a szakszervezetek a képviselőknek
Négy szakszervezet 94 pontból álló módosító csomagot küldött az országgyűlési képviselőknek a Munka törvénykönyvéhez kapcsolódóan, mert úgy vélik, hogy a tervezet jelenlegi formájában is rontja a munkavállalók pozícióját, és nem növeli a foglalkoztatottságot - mondták a szakszervezetek vezetői.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek
Országos Szövetsége (MSZOSZ), és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szakértői közösen dolgozták ki a javaslatokat - mondta Kuti László, az ÉSZT elnöke az MTI-nek.
Borsik János, az ASZSZ elnöke elmondta: a hat szakszervezeti konföderáció korábban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez (ILO) fordult, kifogásolva a kormány munka világát érintő jogalkotását. Az ILO válaszában sürgette a kormányt a konstruktív párbeszéd folytatását a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel a munkaügyi törvények reformjáról - ismertette Borsik János. Az új Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló törvényjavaslat általános vitája szerdán volt a parlamentben.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerint hiába hivatkozik a kormány arra, hogy nincs olyan pontja az új Mt.-nek, amelyre ne lenne példa valamely európai uniós tagállamban, megfogalmazása szerint "mindenhonnan azt az egy pontot vették át, amely még épphogy átviszi a lécet", vagyis nem sért nemzetközi jogszabályt. "Ha ezt összeadjuk, abból egy olyan minimum jön ki, amilyen sehol másutt nincs a világon" - mondta az elnök.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.