Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mi a fejlődés? Mi az állam és a piac szerepe? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolására tesz kísérletet egy frissen megjelent tanulmánykötet, amely egy gazdag, de háttérbe szorult közgazdaságtani tradíció irodalmába enged bepillantást. A kötetből kiderül, hogy a pusztán piaci megközelítésű gazdaságszemlélet torz, hiányos fejlődési pályát eredményezhet, és hogy a kínai kapitalizmus sikere sem kizárólag a globalizációnak köszönhető, hanem sokkal inkább a kapitalizmus sajátos átvételének. Az egyik szerkesztőt, Boda Zsoltot kérdeztük.
hvg.hu: A szöveggyűjtemény fülszövegben ez áll: „A rendszerváltó elit az adósságból szavazatvásárló korrupt állam és a vele szemben értelmezett, civilizatórikus küldetéssel felruházott szabad piac között vergődik a mai napig.” Ennek a rendszerváltó elitnek szerkesztették ezt a 23 tanulmányt arról, hogy a globalizáció és a fejlődés nem feltétlen rokon értelmű fogalmak?
Boda Zsolt: Két könyvet jelentettünk meg, mindkettő címe Globalizáció és fejlődés, és ha nem is szorosan – mert az egyik egy szöveggyűjtemény, a másik pedig egy általunk írt tanulmánykötet -, de összefüggnek. Előbbiben neves közgazdászok, mint a Nobel-díjas Amartya Sen és Joseph Stiglitz, illetve többek között Dani Rodrik, Giovanni Arrighi és David McNally írásaiból válogattunk, legtöbbjük ráadásul most jelenik meg elsőként magyarul. Persze az a Robert Hunter Wade is bekerült, aki a fejlesztő állam fogalmát visszahozta a közgazdasági diskurzusba. Az általunk írt kiegészítő kötet pedig az ebben visszaköszönő kérdésekre reflektáltatja a magyaroroszági folyamatokat.
hvg.hu: Igazolható a szöveggyűjteményből az a tézis, hogy globalizáció van, de fejlődés nincs?
B. Zs.: Van ilyen megközelítése is a dolgoknak. A képhez tartozik, hogy a második világháború utáni korszakot a fejlődés korának, developmentalizmusnak hívják, amikor még azt gondolták a közgazdászok, hogy lehetséges a fejlődés abban az értelemben, hogy az alulfejlett országok fel tudnak zárkózni a fejlett országokhoz, és erre meg is születtek a receptek. Ez az elgondolás szülte az iparosítást, az erőltetett, de nem felétlenül igazolt infrastruktúrafejlesztést, ez szülte az olyan plusz, fejlesztő „eszközöket”, mint a segély, a kereskedelemélénkítés és a szorosabb politikai kapcsolatok szükségének kimondása. A ’80-as évek közepétől ezt a korszakot fokozatosan fölváltotta a globalizáció kora, hogy aztán a globalizáció a fejlődés fő paradigmájává váljon. Ez a fejlődés azt jelenti, hogy az országoknak be kell tagozódniuk egy sajátos piaci logikába, a Washingtoni Konszenzusnak megfelelően meg kell nyitni gazdaságukat, melyben neoliberális recepteket alkalmaznak, vagyis: privatizálnak, megnyitják pénzügyi közvetítő-rendszerüket, deregulálnak, és eközben az állam szerepe, a nemzetközi szolidaritás és igazságosság eszméi és eszközei háttérbe szorulnak. Ebben tagadhatatlanul voltak nyertes államok, de a dél-kelet ázsiai országok vagy Kína egészen sajátosan tudták a maguk hasznára fordítani a globalizációt azzal, hogy nem a neoliberális recepteket alkalmazták. A kötet egyik tanulmánya éppen arról szól, hogy mennyire nem volt hajlandó ezzel szembe nézni a Világbank a ’90-es évek közepén.
hvg.hu: Tehát ez egy antiglobalista kötet.
B. Zs.: A globalizáció olyan rendszerré vált, amiben az olyasféle hatalmi mechanizmusok, mint a Világbank vagy az IMF, illetve a körülöttük csoportosuló neoliberális közgazdászok hatalmi eszközökkel rákényszerítették a világra a gazdaságpolitikai nézeteiket. Ezzel egy időben kiszorították a szakmai mainstreamből azt a gazdag fejlődéstörténeti irodalmat, ha úgy tetszik: fejlődés-közgazdaságtant, ami a második világháború utáni évtizedektől kezdve azt bizonygatta, hogy a fejlődés nem egyenlő a GDP-vel, és nem biztos, hogy például a szegénység, az életminőség emelkedése vagy akár a várható élettartam az a GDP növelésével szoros kapcsolatban van. Abban az értelemben a kötet antiglobalista, hogy arra a problémára mutat rá, hogy a világ fejlődésközgazdaságtannal foglalkozó közgazdász közvéleménye a ’80-as évek óta sajátos amnéziában van, amikor a globalizmus kizárólagos paradigmáját erőltették. Mi erre nem „A megoldást” kínáljuk, a fő célunk az volt, hogy azt a fajta nagyon monolitikus, nagyon leegyszerűsítő fejlődési paradigmát, ami a fejlődést a gazdasággal azonosítja, a gazdaságot pedig a piaccal, minden elemében kritikai revízió alá vegyük.
hvg.hu: Ön a Védegylet kutatója, a szerkesztőtársa, Scheiring Gábor pedig volt védegyletesként az LMP egyik országgyűlési képviselője. Tehát ez egy „védegyletes könyv” is.
B. Zs.: A szöveggyűjtemény és a főként a kettőnk e témában írt tanulmányait tartalmazó könyvecske egy Védegylet-projektnek köszönhető. Amikor a könyvek születtek, Scheiring Gábor még nem politikus volt, hanem a Védegylet egy munkatársa, én pedig akkor is, most is a szervezet önkéntese vagyok, aki főállásban az MTA Politikatudományi Intézet kutatójaként, egyébként pedig a Corvinus oktatójaként dolgozom. A Védegylet és a Új Mandátum Kiadó adta ki a köteteket, így igen, ez egy védegyletes könyv, már ha jelent ez ezen túl bármit is.
hvg.hu: A ’90-es évek elején, amikor meg kellett érteni, hogy honnan ered és mi a liberalizmus, a konzervativizmus és az anarchizmus, hasonlóan nagyméretű szöveggyűjtemények jelentek meg. A „Globalizáció és fejlődés” mennyiben vállalta fel e közgazdasági témakör ilyen, alapozó jellegű bemutatását?
B. Zs.: Talán pimaszságnak tűnik, de pont azért kell ez a könyv, mert a magyar közgazdasági gondolkodás eléggé színtelen. Általánosan azt lehet mondani a magyar közgazdasági gondolkodásról, hogy a gazdasággal foglalkozó véleményformálók, az értelmiségiek a neoliberális eszmékkel kapcsolatban meglehetősen kritikátlanok. Ennek vannak persze történelmi magyarázatai ’89 előttről éppúgy, mint a rendszerváltás utáni időkből; arról, hogy az állam elég csúnyán viselkedik, korrupt és kritizálható. Ebből kiindulva elég könnyű arra a következtetésre jutni, hogy majd a piac megoldja a helyzetet, de ez nagyon leegyszerűsítő, voltaképpen egydimenziós megoldás. Ahogyan az a nagyon nemzeti színű, a piaccal és a multikkal szemben roppant kritikus irányzat is, ami nagy teret nyert az utóbbi években Magyarországon. A két tábor nem is kommunikál egymással, kölcsönösen lenézik egymást. Reményeink szerint ezek a tanulmányok módot adnak bizonyos alapfogalmak újragondolására, újrabeszélésére anélkül, hogy a globalizáció és piacpárti gondolkodás, illetve a globalizáció- és multiellenes nemzeti retorika között kelljen csupán választani.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
