Gazdaság MTI 2011. november. 03. 13:34

Obama: az európai pénzügyi válság megoldása a G20-ak fő feladata

Az európai pénzügyi válság megoldása a G20-ak csúcstalálkozójának fő feladata - jelentette ki az amerikai elnök csütörtökön Cannes-ban francia kollegájával tartott közös sajtótájékoztatóján.

"Feladatunk legfontosabb része az elkövetkező két napban az itteni, európai pénzügyi válság megoldása lesz" - fogalmazott Barack Obama.

A vendéglátó Nicolas Sarkozy elmondta: Párizs és Washington is úgy véli, hogy a pénzügyi világnak hozzá kell járulnia a jelenlegi válság megoldásához. A francia elnök külön kiemelte Obama "megértését", még olyan témákban is, mint a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adóval kapcsolatos francia-német javaslat, amelyet eddig az Egyesült Államok mellett Nagy-Britannia és Brazília sem támogatott.

A két ország vezetője azután nyilatkozott a sajtónak, hogy háromnegyedórás megbeszélést folytattak a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozójának kezdete előtt.

Az amerikai elnök üdvözölte, hogy a pénzügyi válság "globális megoldásának érdekében már történt néhány fontos lépés", de jelezte, hogy további "részleteket" vár az európaiaktól.

AP

Obama elnökkel "nagyon sűrű napirendünk volt, mert rengeteg a nyugtalanító téma" - hangsúlyozta a francia elnök. Hozzátette: "Szükségünk van Obama elnök irányítására, az Egyesült Államok szolidaritására és egy olyan közös helyzetértékelésre, amely visszaállíthatja a világot a növekedési és stabilitási pályára".

A világpolitikai kérdéseket illetően a két ország vezetője bejelentette, hogy továbbra is nyomás alatt kívánják tartani Iránt nukleáris programja miatt. Az európai pénzügyi mentőcsomag kapcsán Görögországban rendezendő népszavazás bejelentése teljesen felborította a G20-ak csütörtök délután kezdődő cannes-i csúcstalálkozójának menetrendjét, amelynek első fele a világgazdaság helyzetével foglalkozott volna. Ehelyett a görög válság és az eurózóna kérdéseit fogják megvitatni Cannes-ban a világ vezető politikusai.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.