A román kormány kiemelt feladata, hogy a jövő évi költségvetést a bruttó össztermék (GDP) 3 százalékát kitevő államháztartási hiányhoz képest jóval kisebb deficittel tervezze meg - mondta hétfőn Traian Basescu román államfő.
Az államfő azután nyilatkozott, hogy megbeszélésre hívta hivatalába a román kormány tagjait, akiket tájékoztatott a vasárnapi EU-csúcs fejleményeiről. Basescu elmondta: a megbeszélés egyik fő következtetéseként megállapodtak abban, hogy a jövő évi költségvetést nem lehet 3 százalékos deficittel megtervezni.
Románia korábban vállalta nemzetközi hitelezőivel szemben, hogy GDP 3 százalékára csökkenti államháztartási hiányát, de Basescu szerint ez növelheti az ország eladósodásának mértékét.
Kifejtette: Románia most drágábban jut hitelhez a pénzpiacokon annak ellenére, hogy helyreállították az ország makrogazdasági egyensúlyát. Basescu szerint a hitelek kamatai most magasabbak, mint 2010-ben, amikor a román kormánynak drasztikusan csökkentenie kellett a kiadásokat, és az ország gazdasága összességében sokkal rosszabb volt, mint a jelenlegi.
Ez az ellentmondásos helyzet - tette hozzá Basescu - főként azért alakult ki, mert az Európai Unió vezetői még mindig késlekednek gyors megoldást találni Görögország problémáira, amelynek nehéz gazdasági helyzete az egész régiót leértékeli a nemzetközi pénzpiacokon.
Basescu szerint emiatt túl kockázatos, hogy a kormány a tervezett 3 százalékos államháztartási hiánnyal számoljon, ennek a deficitnek a finanszírozása a mostani körülmények között túl költséges ugyanis. Ezért arra intette a kormányt, hogy óvatosan és felelősséggel tervezze meg a jövő évi büdzsét.
Idén 4,4 százalékos deficittel számol a román kormány, miután tavaly a GDP 6,4 százaléka volt a román államháztartás éves hiánya a 2009-es 8,5 százalék után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.