2011. október. 20. 09:04 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 20. 09:05 Gazdaság

Berlin és Párizs között erős az ellentét sajtóforrások szerint

Csütörtök reggeli értesülések szerint kevés eredményt hozott Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia államfő előző esti, rendkívüli frankfurti találkozója.

A német rádióállomások által idézett források azt hangoztatták, hogy három nappal az Európai Unió állam- és kormányfőinek vasárnapi csúcsértekezlete előtt továbbra is élesek az ellentétek Berlin és Párizs között a kibővített euróövezeti támogatási alap esetleges megemeléséről, illetve alkalmazásának lehetőségeiről. A források szerint a helyzet drámaiságára utalt, hogy Sarkozy Frankfurtban tárgyalt, miközben Párizsban gyermeke született. 

A Deutschlandfunk rádióállomás arról értesült, hogy Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszter az éjszaka folyamán megküldte a parlamenti képviselőknek az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköznek (EFSF) nevezett alap működésének irányelveit. A rádió információi szerint a tervezet arra utal, hogy a pénzügyminiszter nem zárja ki a jelenleg 440 milliárd euróövezeti mentőalap további kibővítését, ezzel kapcsolatban azonban még semmifajta megállapodás nem jött létre. Korábban olyan értesülések terjedtek el, hogy Párizs a támogatási alap 2000 milliárd euróra történő megemelését indítványozza, Berlin viszont 1000 milliárdig hajlandó elmenni. 

Az irányelvek ugyanakkor állítólag tartalmazzák azt, hogy az EFSF a jövőben felhasználható lenne az eladósodott euróövezeti tagországok állampapírjainak felvásárlására. Ez eddig az Európai Központi Bank "felségjoga" volt. Ugyancsak magában foglalja a miniszter által elküldött dokumentum annak lehetőségét, hogy a támogatási alap a szorult helyzetbe került bankok pénzügyi helyzetének stabilizálására, azaz feltőkésítésére is alkalmazhatják. Ez utóbbi források szerint a francia fél számára lenne különösen fontos, tekintettel a francia bankok nagyarányú görögországi "elkötelezettségére". 

Az euróövezeti támogatási alap konkrét kibővítésére az irányelvek értesülések szerint nem utalnak, erre vonatkozóan ugyanis még a tagországok között sem jött létre megállapodás. Berlinben ugyanakkor máris vita kezdődött arról, hogy az esetleges bővítést a Bundestag milyen formában hagyja majd jóvá. Kormánypárti képviselők elegendőnek tartják a Bundestag költségvetési bizottságának jóváhagyását, az ellenzék viszont az egész Bundestag szavazásához ragaszkodik.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.