Gazdaság MTI 2011. október. 20. 19:39

Merkel: kétlépcsős lesz az EU-csúcs

A német kancellár szerint az Európai Unió vasárnapi csúcsértekezletét néhány napon belül újabb követheti majd, azaz egyfajta kétlépcsős csúcsra készülnek a politikusok.

Több német hírforrás csütörtök esti értesülése szerint Angela Merkel erről tájékoztatta az ellenzéki pártok frakcióvezetőit. A kancellár szerint a vasárnapra előirányzott állam- és kormányfői csúcson egyebek mellett az euroövezeti támogatási alap, az úgynevezett EFSF alkalmazásáról, illetve lehető lehető leghatékonyabb működéséről kívánnak megállapodni.

Ha ez sikerül, néhány napon belül újabb csúcsértekezletet  tartanak, amelynek fő témája az EFSF esetleges további bővítése lesz. Az idézett források szerint a második csúcsot akár már a jövő hét pénteken megrendezhetik.

A német kancellár ugyanakkor lemondta azt a hivatalos kormánynyilatkozatot, amelyet a vasárnapi csúcshoz kapcsolódva, már pénteken elmondott volna.

A német fővárosban előzőleg több forgatókönyv látott napvilágot a vasárnapi csúccsal kapcsolatban. A Die Welt című lap szerint az euroövezeti mentőalappal kapcsolatos, elsősorban  német-francia nézeteltérések miatt felmerült a csúcsértekezlet elhalasztásának lehetősége. Ezt követte az újabb, a két egymást követő csúcstalálkozóról szóló variáció, amit este a források szerint a kancellár a Bundestagban megerősített.

Az idézett források  arról számoltak be, hogy Merkel indoklásként a francia-német ellentéteket hozta fel. Ezt azonban egy esti közleményben cáfolni igyekezett Steffen Seibert kormányszóvivő, azt hangoztatva, hogy Merkel és Sarkozy között a főbb kérdésekben egyetértés alakult ki.

A német kancellár és a francia államfő előző este Frankfurtban folytatott rendkívüli megbeszélést egymással. A találkozót követően olyan értesülések terjedtek el, amelyek szerint Angela Merkel és Nicolas Sarkozy nem értett egyet sem az EFSF esetleges megemelésével, sem a mentőalap alkalmazási területeivel kapcsolatban.

A vitás kérdések közé tartozik az emelés mértéke, valamint az, hogy az alap felhasználható-e az eladósodott országok állampapírjainak megvásárlására, továbbá a nehéz helyzetbe került bankok pénzügyi támogatására, azaz feltőkésítésére.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.