A legfrissebb statisztikai adatok szerint óriási mértékben, 12,3 százalékkal csökkent augusztusban az egy évvel korábbihoz képest az építőipari termelés volumene, Sztranyák József, a Magyar Ingatlantanács elnöke azonban bízik abban, hogy a hazai építőipar teljesítménye már elérte a mélypontot, s hamarosan megkezdődik az ágazat kilábalása a válságból - nyilatkozta a Népszavának.
Sztranyák József a Népszavának azt mondta, úgy véli: a gödör aljáról a lassan beinduló állami, illetve nemzetközi befektetői beruházások húzhatják ki az ágazatot. A kilábalás kezdetéhez azonban még fél - egy évre szükség lesz. A kormányzati megrendelések mostani kiadásától ugyanis - a tervezési, illetve engedélyeztetési feladatok időigényessége miatt - ennyi időnek el kell telnie a tényleges építési munkálatok kezdetéig.
Az építőiparon belül különösen az infrastrukturális beruházások fellendülése várható, amelyekhez Európai Uniós pénzek is érkeznek. Emellett fellendítik a szakágat a Magyarországra települő nemzetközi nagyvállalatok építkezései is. Ez utóbbiaknak a lakossági építőipari megrendelésekre is hatása lehet. Most épülő gyárak leendő dolgozóinak ugyanis lakásra lesz szükségük, amelyek egy részét új építésű, vagy átépített ingatlanok tehetik majd ki. Emellett az új munkahelyek jövedelmeket jelentenek, amelyek fizetőképes keresletet generálhatnak az építési ágazat számára is - mondta el a szakember.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.