Körvonalazódik a megoldás az európai adósságválságra
Egyre nő az euróövezeti adósságválság megoldásának irányába mutató lendület, elkezdődött a visszaszámlálás az iparilag fejlett G20-as államok november eleji cannes-i találkozójára – fogalmazott az Egyesült Királyság pénzügyminisztere a G20-as államok pénzügyminisztereinek párizsi találkozóján pénteken.
George Osborne szerint a világgazdasági és brit növekedés számára a legnagyobb lökést az euróövezeti válságra adott markáns megoldás adhatja.
A brit szakember azokra a bejelentésekre reagált, hogy előrelépések történtek a válságmegoldás részleteinek kidolgozásában. Pénteken Francois Baroin, Franciaország pénzügyminisztere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a német pénzügyminiszterrel, Wolfgang Schäubleval és Nicolas Sarkozy francia elnökkel folytatott beszélgetésen közelebb kerültek a válságra adott átfogó válasz pontosításához, és a bankok feltőkésítésében is előrelépések történtek.
A sajtótájékoztatón Schäuble elmondta: "közös álláspontban egyeztek meg a stabil valuta megvédése érdekében".
A pénteki, párizsi G20-as találkozóval párhuzamosan több pénzügyminiszter is nyilatkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkapacitásainak bővítéséről. Korábban olyan médiaértesülések jelentek meg, hogy a politikusok az euróövezeti válságkezelés egyik fontos intézményének számító washingtoni székhelyű szervezet tagállami befizetéseit növelnék.
Timothy Geithner, Amerika pénzügyminisztere a CNBC üzleti hírcsatornának adott interjúban elmondta: "ha Európa átfogó és értelmes tervekkel áll elő, és kihasználja saját kapacitásait, akkor az Egyesült Államok örömmel veszi, ha az IMF további szerepet kap". Kijelentette: Amerikának jelentős érdeke, hogy Európa megoldja gondjait.
A párizsi találkozón részt vevő Csu Kuang-jao, Kína pénzügyminiszter-helyettese úgy nyilatkozott: "Ven Csia-pao miniszterelnök már korábban világossá tette, hogy Kína támogatja az európai stabilitási törekvéseket és minden lehetőség ott van a tárgyalóasztalon".
Pravin Gordhan dél-afrikai pénzügyminiszter nem zárkózott el attól, hogy országa is hozzájáruljon az euróövezeti válságkezeléshez, bár megjegyezte: "minden azon múlik, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitásait miként bővítik tőkeáttétellel".
Jim Flaherty, Kanada pénzügyminisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy a találkozó legfontosabb célja, hogy "a sürgősség érzetét" keltsék az európai döntéshozókban, hogy meg kell oldaniuk a kontinens gazdasági gondjait.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.