2011. október. 11. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 11. 12:39 Gazdaság

Keserű éve van a makói ízgyár építőjének

A világ vezető illatanyag-, aroma- és élelmiszerízesítő-gyártója, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező svájci Givaudan 9,5 százalékos bevételcsökkenést szenvedett el folyó üzleti éve első kilenc hónapjában, így az árfolyamhatásokat figyelembe véve 2,97 milliárd svájci frank bevétellel kellett megelégednie.

Árfolyamhatások nélkül a forgalom 4,7 százalékkal nőtt, nyereségadatot az időszakról nem tettek közzé. Az illatanyag-ágazatban az értékesítés 9,4 százalékkal, 1,4 milliárd frankra esett, az aromarészlegnél 9,6 százalékos visszaesés mutatkozott, 1,58 milliárd frankra. A növekvő nyersanyagárak ellensúlyozására jelenleg emeli árait a cég.

A Givaudan egyúttal megerősítette újonnan kidolgozott öt évre szóló üzleti tervét, amelyet először tavaly ismertetett. A cél évi 4,5-5,5 százalékos organikus növekedés, 2-3 százalékos piacbővülés mellett.

A cég 120 millió frank adózott eredményt ért el az első félévben, 40 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 200 milliónál. A bevétel 2,005 milliárd frank volt, 8,8 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévi 2,199 milliárdnál.

A bevételnek több mint 40 százalékát már most a felzárkózó piacok adják, ezek arányát öt éven belül 50 százalékra kívánják emelni. A Givaudané a világpiac körülbelül ötöde, világszerte 86 üzemben 8600 embert foglalkoztat.

Magyarországon a makói ipari parkban tavasszal kezdődött 170 millió svájci frankos beruházással a Givaudan új üzemének építése. A munka 2012 elején fejeződik be, a próbaüzem a jövő év második negyedévében kezdődik. Az új gyár előreláthatólag 2013-ban éri el teljes kapacitását, munkalehetőséget kínálva háromszáz embernek. A makói üzem allergénmentes étkezési ízesítőkeverékeket, fűszerkeverékeket és porlasztva szárított ízesítőket gyárt majd, elsősorban sós csomagolt élelmiszerekhez. Az üzemnek központi helyet szánnak a gyorsan növekvő kelet-európai piac ellátásában.

A makói beruházás a cég következő öt évre szóló növekedési stratégiájának része, ennek keretében a társaság a takarékosság jegyében racionalizálja aromaanyag-gyártó tevékenységét Nagy-Britanniában és Svájcban.

A Givaudan tavaly 71 százalékkal növelte profitját, 340 millió svájci frankra. Bevétele 7,1 százalékkal 4,24 milliárd frankra nőtt.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.