Még idén lesz kamatcsökkentés az EKB-nál az elemzők szerint
Az Európai Központi Bank (EKB) még idén kamatot csökkent, és 2012 első negyedévében további egyszeri kamatvágást hajt végre - vélték azok az elemzők, akiket a Reuters kérdezett meg az ügyben.
A hírügynökség több mint 50 szakértőt keresett meg az után, hogy az EKB 1,5 százalékon tartotta az alapkamatát csütörtöki döntésével.
A szakértők véleményének az átlaga szerint 78 százalék annak a valószínűsége, hogy az év végéig a bank 25 bázisponttal csökkenti a kamatot. Nyolc szakértő szerint ezt már novemberben megléphetik, de a többség szerint csak decemberben. Egy hete még 70 százalékos esélyt adtak az elemzők egy idei kamatvágásnak.
A megkérdezettek szerint a jövő év elején újabb kamatcsökkentés lesz, és ezzel 1 százalékra esik az alapkamat, ami 2012 végéig már nem változik.
Az EKB 2009 május és 2011 április között rekordalacsony szinten, 1 százalékon tartotta irányadó kamatát, majd áprilisban és legutóbb júliusban is 25-25 bázisponttal megemelte, mert a magas nyersanyag- és energiaárak miatt nőtt az inflációs nyomás.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.