2011. október. 03. 18:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 03. 20:33 Gazdaság

Így módosította a Ház a közbeszerzési törvényt

Októbertől a három felhívás kiküldésével lefolytatható közbeszerzési eljárások felső határa az eddigi 80 millió forint helyett a 150 millió forintos építési beruházásokra is vonatkozik – erről döntött az Országgyűlés hétfőn.

A képviselők Hörcsik Richárd (Fidesz) indítványát 227 igen, 60 nem szavazattal és 43 tartózkodással fogadták el. A kormánypárti politikus az előterjesztés korábbi parlamenti vitájában azzal indokolta a javaslatot, hogy a jövő év első napján életbe lépő közbeszerzési törvényben is már ez az értékhatár szerepel, a lépés előrehozása pedig mintegy 3,5 milliárd forintos uniós támogatást tesz elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára.

Hörcsik Richárd emellett hangsúlyozta, hogy a változtatással lehetővé válik az Észak-magyarországi, nagy árvizek utáni helyreállítási munkálatok mielőbbi befejezése is. Az előterjesztő indítványára a parlament 228 igennel, 103 nem ellenében megszavazta, hogy az Országgyűlés elnöke kérje annak sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.