Gazdaság MTI 2011. szeptember. 27. 07:16

Orbán és Matolcsy ma mindent elmond a Fidesznek

Ma hallgatja meg a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja Orbán Viktor miniszterelnököt és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a jövő évi költségvetés tervezetéről.

Mint azt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője múlt pénteken elmondta: a frakcióülésen a kormányfő és a tárcavezető bemutatja a büdzsé tervezetét, és "érdemben fognak nyilatkozni" a részletekről.

Előzetes egyeztetések a képviselőcsoport és a kabinet között nem történtek - tette hozzá, megjegyezve, hogy "elvi kérdésekben" azonban állást tud foglalni, így például abban, hogy nem lesz többkulcsos adórendszer.

Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke ugyancsak múlt pénteken közölte, hogy a tanács egyetértett a kormány jövő évi költségvetési tervezetével, de az jelentős kockázatokat hordoz.

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nemmel szavazott a 2012-es költségvetési terv jóváhagyásáról. A jegybankelnök különvéleményben foglalta össze, mi hiányzik a büdzsé tervéből. Az MNB makrogazdasági előrejelzése annak ellenére számottevően kedvezőtlenebb a költségvetési törvénytervezetben bemutatott feltevéseknél, hogy még nem számol a devizahitelek végtörlesztésének várható kedvezőtlen makrogazdasági hatásaival. Simor azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek számításai szerint a 2011 folyamán több lépésben bejelentett kormányzati intézkedések várható költségvetési egyenlegjavító hatása sok esetben kisebb lehet a kormány által várt megtakarításnál, míg egyes intézkedések hatása a szükséges részletek ismeretének hiányában jelenleg egyáltalán nem becsülhető. Mindezeket figyelembe véve a központi alrendszer 2012. évi hiánya az MNB legfrissebb előrejelzése szerint a GDP 1,1 százalékával magasabb lehet a költségvetési törvény tervezetében szereplő előirányzatnál - írta többek között.

Túry Gergely
zöldhasú
Hirdetés