2011. szeptember. 13. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 13. 19:14 Gazdaság

Túlteljesítik az idei hiánycélt Írországban

Írország túlteljesíti az idei évre vonatkozó, GDP-arányosan 10,6 százalékos deficitcélját, és kétség nem merülhet fel afelől, hogy 2012-re 8,6 százalékra csökken ez a szám – mondta Brendan Howlin, Írország költségvetési minisztere egy parlamenti meghallgatáson kedden.

A politikus hangsúlyozta: Írország eltökélt szándéka, hogy a nemzetközi mentőcsomag feltételeinek teljesítése révén szerezze vissza gazdasági szuverenitását. "Ha ezt el szeretnénk érni, akkor bizonyosan nehéz döntéseket kell meghozni az idén és a következő években" – fogalmazott a miniszter.

A meghallgatáson Howlin kijelentette, hogy "az ír pénzügyminisztérium, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság konszenzusos véleménye alapján" továbbra is három százalék körüli növekedésre számítanak középtávon.

"Figyelembe kell vennünk a lépéseink következményeit, hogy ne szorítsuk vissza a növekedést" – mondta a miniszter, aki megjegyezte, hogy szakmailag ez az egyik legnagyobb kihívás a döntéshozók előtt.

Írország az előző év novemberében állapodott meg az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank alkotta hármassal egy 67,5 milliárd eurós mentőcsomagról, miután ellehetetlenült az ír államadósság piaci forrásokból történő finanszírozása. A támogatásért cserébe szigorú költségvetési kiigazítást és strukturális reformok végrehajtását vállalta a dublini kormány.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.