Szegénységben tengődik az amerikaiak 15 százaléka
Tavaly tovább nőtt a létminimum alatt élő amerikaiak száma, arányuk eléri az összlakosság 15,1 százalékát – derült ki a 2010-es népszámlálás erre vonatkozó, kedden nyilvánosságra került adataiból.
Az Egyesült Államokban összesen 46,2 millió ember él nélkülözésben, ami 1993 óta a legnagyobb szám. A hivatalos meghatározás szerint Amerikában az számít szegénynek, aki egy 22 314 dolláros (4 millió 650 ezer forintos) éves összjövedelmű, négytagú családi háztartásban él, vagy akinek a jövedelme egyedülállóként nem haladja meg a 11 139 dollárt (2 millió 322 ezer forintot).
A Fehér Ház Ügyviteli és Költségvetési Hivatala évente, az infláció függvényében határozza meg a hivatalos szegénységküszöböt.
A statisztikák szerint 2010-ben csökkent a középosztálybeli amerikai családok jövedelme is. Egy átlagos háztartásnál tavaly 49 445 dolláros (10 millió 286 ezer forintos) jövedelmet mutattak ki, szemben az egy évvel korábbi 49 777 dollárral (10 millió 358 ezer forinttal).
A fogyasztói árakkal egybevetve, az amerikai átlagjövedelem nem nőtt jelentősen az elmúlt 30 évben. Egy közepes jövedelmű család jövedelme, az inflációval összevetve csak 11 százalékkal nőtt 1980 óta, ám ez a gyarapodás az amerikaiak leggazdagabb 5 százalékának esetében 42 százalékos volt. Tavaly az amerikai háztartások 60 százaléka szenvedett el csökkenést, de a 100 ezer dolláros, vagy annál magasabb (a 20 millió forintot meghaladó) jövedelmű családoknál növekedés volt kimutatható.
A munkanélküliségi ráta tavaly egész évben 9 százalék fölött maradt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.