2011. szeptember. 06. 18:33 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 06. 18:31 Gazdaság

Tovább estek a nyugat-európai tőzsdeindexek

A nyugat-európai értéktőzsdék kedden is nagyrészt csökkentek, bár a visszaesés lassult a hétfőihez képest. Zárásra vegyes kép alakult ki.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos erősödéssel kezdett, de az előzetes adat szerint 0,66 százalékos napi csökkenéssel 904,07 ponton zárt, 2009. július 22. óta a legalacsonyabban, 19,40 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 7,26 százalékkal javult. Hétfőn 4,1 százalékot vesztett ez a mutató. A szeptemberi vesztesége eddig majdnem 7 százalék a 10,6 százalékos augusztusi csökkenés után.

A csekély reggeli kiigazítás után a piacokon hamar eluralkodott ismét a pesszimizmus. Ezen délután csak keveset enyhített, hogy az amerikai szolgáltatások augusztusi teljesítményéről megjelent mutató jobb lett a vártnál. A londoni piacot néhány jó vállalati eredmény táplálta. A Svájci Nemzeti Bank váratlan bejelentése - hogy legalább 1,20 frankos euróárfolyamot céloz meg - nem nyugtatta meg a piacokat: a menedékkeresők most a német és az amerikai állampapírokat keresik, mindkettő hozama történelmi mélypontja közelében, megbízhatóan 2 százalék alatt van az irányadó tízéves lejáratra.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 kedden 54,26 pontos, 1,06 százalékos javulással 5156,84 ponton zárt, 12,60 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 9,0 százalékkal javult. A frankfurti DAX-30 52,21 pontos, 1,00 százalékos mínusszal 5193,97 ponton végzett, 24,88 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Tavaly 16,06 százalékkal javult.

Párizsban a CAC-40 33,90 ponttal, 1,13 százalékkal 2.965,64 pontra esett, ez 22,05 százalékkal kevesebb az év véginél. Tavaly 3,34 százalékkal gyengült. Varsóban a WIG20 0,60 százalékkal 2290,08 pontra gyarapodott. A Mol napi mélypontján, 242,50 zlotyn zárt,  3,39 százalékkal olcsóbban, mint hétfőn. Napközben 252,50-242,50 zloty között alakult.  

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,87 százalékkal, az S&P-500-as 1,89 százalékkal, Nasdaq piac összetett mutatója 1,72 százalékkal volt a hétfői munkaszüneti nap előtti utolsó, pénteki záró alatt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 12 centtel, estefelé 1,19 dollárral volt drágább a hétfői zárónál, hordónként (159 liter) 111,27 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 91 centet nyert, 84,43 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta. 

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 937,25 dollár volt Londonban estefelé, 3,25 dollárral drágább a hétfői zárónál. Az olajpiacon a recessziós félelmeket mindinkább ellensúlyozza az a várakozás, hogy az amerikai központibankrendszer (Fed) a hónap végén újabb ösztönző intézkedéseket tehet, és a többletpénz rövidesen megjelenik az árupiacokon is. 

Segítette az árakat a Mexikói-öbölbeli hurrikánveszély és a dollár átmeneti, napközi értékvesztése is az eurón keresztül, annak nyomán, hogy a Svájci Nemzeti Bank váratlanul árfolyamcélt jelentett be az euróval szemben. Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4089 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4007 dollárnál tartott, 0,0088 dollárral olcsóbban a hétfő estinél, 4,61 százalékkal drágábban, mint tavaly év végén. Május 4-én az euró 1,4939 dolláron új idei csúcsra ért a dollárral szemben, ez 2009. december 4-e óta is a legmagasabb.

Az euró este 1,2026 svájci frank volt, 0,0052 frankkal több a hétfői későinél, 9,88 százalékkal gyengébb az év véginél. Napközben 1,1020-1,2189 frank között alakult. Az euró utolsó történelmi mélypontja a svájci valutával szemben 1,0080 frank volt, augusztus 9-én. A nap nyertese átmenetileg az euró volt, miután a Svájci Nemzeti Bank váratlanul 1,20/eurós minimális frankárfolyam-célt hirdetett meg azzal, hogy semmi pénzt nem sajnál a cél teljesítésére. Ez hosszú távon kockázatos és költséges vállalkozás lehet Svájc számára, de kedden az euró mindenesetre meredeken drágult a hírre, majd visszaesett. Estére felértékelődött viszont a dollár, amely szintén menedékhelyként hasznot húzhat a frank mesterséges korlátozásából. 

A dollár is augusztus 9-én volt utoljára történelmi mélyponton 0,7072 frankon. Kedd este 0,8585 franknál tartott, 0,0715 frankkal erősebben, mint hétfő este, 8,16 százalékkal gyengébben, mint tavaly év végén.

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.894,45 dollár volt kedden későn azonnali szállításra Londonban. Hétfő este 1,895,00 dollárt ért. A világgazdasági aggodalmak miatt kedden ismét rekordot döntött az arany azonnali ára 1920,94 dolláron, majd a svájci intézkedés miatt visszaesett. Elemzők szerint, ha a frank többé nem lenne vonzó menedékhely, attól nőne az arany kereslete, de kedden mindenesetre tanácstalanság uralkodott el az aranypiacon. Az előző történelmi csúcs augusztus 23-án volt 1912,29 dolláron.

Ez a rekordsorozat július 13-án kezdődött 1590,15 dolláron, miután az addigi árcsúcs, 1575,95 dollár, május 2-a óta állta a sarat. Az 1600 dollárt először július 18-án, az 1700 dollárt augusztus 8-án, az 1800 dollárt augusztus 11-én lépte át az arany ára, és a héten, hétfő éjjel az 1900 dollárt is maga mögé utasította.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.