Szerény többlettel zárta a félévet az észt büdzsé
Az észt költségvetés GDP-arányosan 0,7 százalékos, azaz 116 millió eurós többlettel zárta az első félévet – közölte az ország pénzügyminisztériuma hétfőn.
Egy évvel korábban még 278,7 millió eurós hiánya volt a tallinni kormányzatnak.
A minisztérium tájékoztatása szerint a kedvező helyzet elsősorban az elmúlt 12 hónap karbonkvóta-értékesítéseiből befolyt összegeknek köszönhető.
Az észt költségvetés 2009-ben 1,7 százalékos hiányt, míg 2010-ben 0,1 százalékos többletet ért el. A pénzügyminisztérium – korábbi tájékoztatása szerint – arra számít, hogy 2011-ben 0,4 százalékra, míg 2012-ben 2,1 százalékra nő a költségvetés hiánya.
Észtország 2011. január elsején csatlakozott az euróövezethez.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.