Pluszban nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42 pontos emelkedéssel, 19 154,42 ponton nyitott kedden. Ez a hétfői záró értékéhez képest 0,22 százalékos erősödés. Elemzők szerint kedden tovább csökkennek a részvényárfolyamok a BÉT-en, az esés mértéke azonban már kisebb lehet, mint hétfőn, mivel az ázsiai piacokon a korrekció halvány jelei mutatkoztak.
Miró József az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a nyitásban tovább esnek az árfolyamok, de a fordulat már közel van. Erre utal, hogy az ausztrál tőzsde 1,22 százalékkal, a tel-avivi 1,5 százalékos emelkedéssel zárt, miközben Tokióban 1,7 százalékkal csökkentek az árfolyamok.
A piac az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntő ülésére vár, a kamat ugyan változatlan marad, de várható olyan bejelentés, amely a piac élénkítését célozza - mondta Miró József. Az elemző úgy látja, hogy van esély egy újabb amerikai likviditásbővítő program elindítására.
Csáky Attila, az UniCredit Bank kereskedési igazgatója is további esésre számít kedden a BÉT-en, ahol a globális kép határozza meg a kereskedést. Véleménye hasonló Miró Józseféhez, miszerint a svájci frank árfolyamát a befektetetők kockázatkerülési hajlandósága mozgatja, így az árfolyam kedden feltehetően még nem indul meg lefelé.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 620,72 pontos, 3,15 százalékos csökkenéssel, 19 112,42 ponton zárt hétfőn.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.